2014. május 19., hétfő

Puma Brasil parfüm teszt

Azt hiszem, parfümmel kapcsolatban még sosem éreztem úgy, hogy csalódást csalódás követ. De, a Puma Brasil parfümnek sajnos nem egyszer sikerült negatív irányban meglepnie. Nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt kipróbálni, mert végre a Puma egy virágos illattal jött ki a egycsillió gyümölcsös után.

A fejjegyek: bergamot, alma, szeder és frézia. Leginkább az alma és a szeder dominál, tehát egy gyümölcsös felütése van a parfümnek. Friss, inkább fanyar illat. 
A szívjegyek: magnólia, rózsa és ibolya. Leginkább a rózsát érzem ki ebből a trióból. Ez már az a virágos, édeskés illat, amit vártam ettől a parfümtől, viszont a szívjegy nagyon hamar elillan. Az én ízlésemnek túlontúl hamar, 15-30 percnél tovább nem is maradt meg a bőrömön. A parfümnek ez a rétege tetszik a legjobban, nagyon-nagy kár, hogy pont ez a leggyengébb.
Alapjegyek: szantál és cédrus. Ez a réteg adja a szívjegy púderességét, ettől nem egy kislányos illat. 
Viszont, ez a réteg kb. 40 perc alatt teljesen beleépült a bőrömbe, konkrétan olyan hatása volt rajtam, mintha elmentem volna zuhanyozni egy nem erős illatú tusfürdővel. Akármilyen közelről szaglásztam a csuklómat, egyáltalán nem éreztem semmit!

Ezt, nem hagyhattam annyiban, nem hittem el, hogy ennyire nem tartós ez a parfüm, ezért körbe szagosítottam a munkatársaimat, mondtam, hogy ezt most muszáj. Arra jutottam, hogy máson ez egy elég tartós illat. Sárát reggel 9 körül locsoltam be, délután háromkor még lehetett érezni. De, nem egy virágos púderes illatot, hanem egy fanyar gyümölcsös illatot. Anikót is nagyjából 9 körül  fújkáltam meg, rajta olyan délután egyig volt érezhető egy púderesebb illat, amelyben alig-alig volt felfedezhető bármilyen virágos jegy.
A körbetesztelés is azt hozta ki, sajnos, hogy a legfinomabb, legnőiesebb, legkülönlegesebb szívjegyek a leggyengébbek a Puma Brasilban.
Az ára, olyan 4000 forint körül van, bár most -25% akció van a dm-ben, egy kiszerelésben (40 ml) elérhető, szerintem egy próbát megér, de lehet van ennél könnyebben kezelhető, kiforrottabb, harmonikusabb parfüm is ezért az árért... (Sőt biztos.)

Egyébként, ez a parfüm is ékes bizonyítéka annak, hogy parfümöt muszáj a saját bőrünkön próbálni, nem ruhán, nem a kis papírcsíkon, hanem a saját bőrünkön! Én, úgy szoktam, hogy kiválasztok 2 olyan illatot, amelyik nagyon tetszik, mindkettőből fújok a csuklómra, utána megveszem a szükséges dolgokat, amikért eredetileg mentem a drogériába, tehát hagyom érni az illatot minimum egy 20-30 percig és csak utána döntök...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése