2014. március 29., szombat

Scholl Velvet smooth kézi készülék

Nálam a lábápolás kényes kérdés, mert sajnos fájós lábakat örököltem pl.: minden cipő feltöri a lában, ezen kívül, bevallom tényleg lusta is vagyok ebben a kérdéskörben. Persze, nyáron én is nyitott szandálban, papucsban,  legszívesebben mezítláb járnék. Ehhez, ha tetszik, ha nem, örökölt tulajdonságok és lustaság ide vagy oda, muszáj vállalható, sőt szép lábfejeket produkálni. Amivel, a legnehezebben birkózom meg, az a sarok bekeményedett bőre. A talpon 20-szor vastagabb a bőr, mint a test egyéb tájain, szóval nem csoda, hogy kemény és az sem csoda, hogy borzalmasan ki tud száradni. Ahhoz, hogy bármiféle ápoló, hidratáló szer el tudjon jutni a mélyebb rétegekhez muszáj valamilyen módszerrel eltávolítani a felesleges bőrt, én eddig mindig habkövet vagy talpreszelőt használtam. Itt megint beüt a lustaság faktor, illetve az is, hogy mindennapos használat ellenére is mindig úgy éreztem, nem elég sima az eredmény és még tíz-tizenöt perc reszelgetés után is volna még mit reszelgetni. Ezért is örültem, hogy kipróbálhattam a Scholl Velvet Smoot elektromos talpreszelő készülékét, ami könnyű, kényelmes és gyors használatot és professzionális végeredményt ígér.
A szerkezet 4 elemmel működik, amelyeket a csúszásgátló felülettel ellátott, egyébként nagyon is kézreálló és kényelemes nyél rejt. Nálam óriási plusz pont volt, hogy a csomagolás úgy van megoldva a kis műanyag részekkel, hogy  még véletlenül sem fogyhat  ki az elem, amíg  az üzletben vásárlóra vár a készülék. Ez, azért jó, mert az enyém bekapcsolt állásban volt és a 4 elem, szerintem nagyon sok. Én, személy szerint sokkal, de sokkal jobban örültem volna neki, ha akkumulátoros a kialakítás. Sokkal jobb lenne, ha már közel 12 ezer forintba kerül a készülék, akkor nem kellene később még pluszban elemre  költeni.
A készüléket ezzel a 4 elemmel együtt kapjuk.

A forgófej speciális Micralumina felülettel ellátott, ami a kézi talpreszelőknél látható felületekhez hasonlít, de azoknál mélyebb "árkokkal" és magasabb "domborulatokkal" barázdált. A forgófej egy gomb megnyomásával cserélhető. Amikor nincs használatban, akkor pedig egy műanyag kupakkal lehet a külvilágtól elzárni. Egyébként nagyon könnyen, simán csap alatt megáztatva tisztítható.

Klikk és fejcserére készülj!
Egyéb módszerek esetében (habkő, talpreszelő) is mindig próbálgatom, hogy most fürdés előtt, közben vagy utána használjam. A habkőnél egyértelműen fürdés közben, a Scholl készüléknél pedig egyértelműen a fürdés előtt vált be a legjobban. Igaz, hogy így jobban száll a finomra őrölt "por", de így a leghatékonyabb. Azt szeretem a legjobban ebben a kis gépben, hogy iszonyatosan simává varázsolja a bőrkeményedéseket. Nemcsak eltávolítja a bekeményedett bőrfelesleget, de  hosszútávra simává varázsolja a sarkakat, végre nem éreztem úgy, hogy minden nap reszelgetni kellene a talpamat. Használat és zuhanyzás után, én most a Scholl Foot & Nail Cream láb- és körömápoló krémmel hidratálom a lábaimat.
Összességében, azt tudom mondani, hogy az eredménnyel elégedett vagyok, erőlködés nélkül tudom a felesleges bőrt eltávolítani ezzel a kis kézi készülékkel. Szeretem használni, annak ellenére, hogy borzalmas hangja van (többen protestáltak már az esti használata ellen). Az ára a legnagyobb kifogásom ellene, szerintem húzós, jó persze Scholl és tényleg klassz a végeredmény, de akkor is drága. Annyi jó hír van ezzel kapcsolatban, hogy a Tesco áruházakban egész áprilisban kedvezményes áron, 8990 forintért vásárolható meg a készülék.
ÚÚÚÚhhh!! Használat után.

2014. március 27., csütörtök

Körömlakkok orgonában

 Azt mondják, hogy aki igazi gyűjtő és szenvedélyesen szereti a gyűjteményét, és sok időt tölt a gyűjtemény rendezgetésével, pakolgatásával. Én, eddig nem tudtam erre időt fordítani, de most mivel még mindig időmilliomos vagyok, minden este előveszem a körömlakkjaimat, rendezgetem, pakolgatom, szeretgetem őket. És eddig meg voltam győződve arról, hogy nekem aztán nem, nekem nincsenek egyforma lakkjaim... Teljesen biztos voltam. Tegnap este viszont, éppen a lilás dobozkámat nézegettem és gyanús lett nekem először az OPI és az Anny lakk, utána a kis mocsok Essie is. ... Azt hiszem, háromszor is beleszerettem ebbe a lilás, rózsaszínes árnyalatba. Az OPI neve "Lucky, lucky lavender", vagyis szerintük levendula. Szerintem, meg pont ilyen színe van az orgonának, amikor éppen csak elkezd kinyílni. Nem a teljes pompájában virágzó orgona, hanem az amelyik éppen csak kinyílt és először érték a Nap sugarai.
OPI: Lucky, lucky lavender, Anny: Summerdream, Essie: Under where?
Az első képen látszik, hogy üvegben nem néznek ki nagyon hasonlónak, de az én körmeimen, habár van köztük egy nüansznyi különbség, ugyanazt a hatást adják: friss, tavaszi, nagyon nőies és elegáns, bárhol viselhető szín.
OPI
 OPI- LLL: Azt hiszem, ezt szeretem a legkevésbé, nem azért mert rossz alapból, hanem mert ez a három közül a leggyengébb. 3 réteg után fedett foltmentesen, nem rajongok az ecsetért sem. Bár olyan jó kézbe venni, annyira kényelmes a kupak kialakítása.

Anny-Summerdream: IMÁDOM az Anny lakkokat. Egy rétegben már teljesen fedett, csak biztos, ami biztos kentem fel a 2. réteget, olyan kényelmes és jó az ecsete, és tartós is. Imádom az Anny lakkokat.
Essie-Under where?: Annyira sajnálom, hogy nálunk az Essie márka olyan kis mostohagyerek. Először a Belgrád rakparti üzletben lehetett elérni, és az a bolt, mondjuk ki, borzalmas. Nem jól tárolják a körömlakkokat, ráadásul elég bunkók is szoktak lenni az eladók, nem egy pozitív élmény ott vásárolni. Emlékszem, kerestem a 2013-as Resort kollekciót és azt mondta a csajszi, hogy rendeljem meg a netről, ahonnan akarom... Nem is a kiszolgálás a lényeg (mondjuk de, de hagyjuk), hanem, hogy a rossz tárolás miatt a lakkok minősége sem olyan jó, mint a netről rendelt daraboké. Oké, el lehet használni, de az ebayes Essie lakkjaim öt év távlatából is kifogástalanok, öröm őket használni. A Douglas parfümériákban meg egy ideig horror áron lehetett megvenni az alapszíneket. Szóval, itthon igencsak lemaradtunk az Essie élményről, pedig nálam az Essie amúgy abszolút ott van a topon. Az Under where? a 2013-as Resort kollekció egy darabja, szintén imádom, 2 rétegben fed, jól kenhető, tartós, igazi Essie!
Ecsetek: OPI, Anny, Essie.

Benti kép

Szupernapfényes kinti kép.
Ezen az utolsó képen látszik, hogy nem teljesen egyformák, de ha megveszek akkor sem tudok köztük összesen két árnylatnál több különbséget észrevenni...
Nektek már volt olyan, hogy egy szín többször elrabolta a szíveteket?

2014. március 21., péntek

Blogsale

 Urban Decay Mariposa paletta:
Eszméletlen jó a minősége, de egyáltalán nem az én színeim. Azért vettem meg, mert ki akartam próbálni a szürkés árnyalatokat, de nem tudtam megszeretni.

3500 ft

 Sleek PPQ ME, myself and eye paletta:
Nincs  a minőségével baj, de van más palettám, amit sokkal szívesebben használok, elveszik nálam a tömegben.
1100 ft


 A'Pieu BB cream:
Koreai, No. 23-as árnyalatban, ami azt jelenti, hogy normál bőrszínhez jó, nagyon világos v. nagyon sötét ill. olajos bőrre nem ajánlom.
Kb. egy hétig használtam.
1000 ft
 MAC Style influencer:
Trió szemfesték, tartalmaz egy szép highlighter színt, egy sötét kéket pl.: alsó szempillasorhoz, és egy matt közép, meleg barnát. Kihozható belőle egy teljes szemsmink. Én, sajnos nem szeretem a MAC mineralised szemfestékeit.
3000 ft

 Sleek Santorini pirosító:
Arcon egyáltalán nem ennyire ijesztő, hanem nagyon szép rózsaszín. Igazából, ha nem lenne egy tök ilyen színem az egyik Sleek pirosító triómban, akkor megtartanám. :-) De, így nem kicsit túlzásnak érzem, hogy itt csücsül nálam.
800 ft

 Körömlakkok, mind, együtt 800 ft.
Nem használom őket. Igazából, hamarosan lesz egy újabb blogsale körömlakkoknak, egyelőre ennyit válogattam ki. A Color Club nincs tele, olyan 75%-on van.
 Catrice Romans gone bad krémes szemfesték: 200 ft.
Sajnos nem jött be. Hátha valaki szereti és jobb otthonra talál.

 Ecsetek 800 ft.
Ebből a kategóriából is van még eladandó készlet, de egyelőre csak ezek vannak befotózva. Az ebayes ecsetek puhák és könnyen száradnak, nem hullanak, a H & M ecsetet már nem emlékszem miért nem szeretem, de soha nem használom.

Fizetés:
Készpénz ill, paypal.
A postaköltséget nem tartalmazzák az árak, de ha maradunk a készpénznél úgy sem lesz. :-)
CSAK AZ ÁTHÚZOTT TERMÉKEK ESETÉBEN TEKINTEM VÉGLEGESNEK AZ ELADÁST!! Amíg nincs kifizetve a termék, bárki jelezheti a vételi szándékot.

2014. március 19., szerda

Instamix

Nem gondolom, hogy nagyon magyarázni kellene a bizonyítványomat, mégis úgy érzem, hogy ezt a bejegyzést meg kell írom, hogy visszatérjek a rendes kerékvágásba. Nem feltétlenül csak a blogolás szempontjából, hanem úgy általában mindennel kapcsolatban. Most valahogy ahhoz van kedvem, hogy megosszam veletek mivel foglalkoztam mostanság.  Kicsit személyesebb bejegyzés következik.
Az egész olyan szépen kezdődött. Haverok, pia, ilyesmi. Imádom a Cosmopolitan koktélt, a másikat meg Samanthanak hívják, úgy néz ki mint a mocsár, de eszméletlen finom. Elmentem bulizni, iszonyat meleg volt a klubban, muszáj volt kimenni felfrissülni, ennek az lett a vége természetesen, hogy megfáztam, de nagyon.
Nagyon beteg lettem, még sminkelni, körmöt festeni sem volt energiám:

 Ezekkel sminkeltem, amikor mégis volt. A Max Factor új spiráljától nem vagyok elájulva, az első lépés a False lash effect keféjét kapta, ami messze a legrosszabb, legkényelmetlenebb Max Factor kefe ever.
Végre használtam a tavaly év végén vett H & M fehér-arany glitter fedőlakkot: LOVE!! 
A múlt héten és ezen a héten összesen ennyit sminkeltem és ennyit festettem a körmeimet. Ami, KATASZTRÓFA!!!
Annyi jó van a betegségben, hogy van időm itthon pihenni, a kutyámmal elválaszthatatlan páros alkotunk, most is itt alszik az ágyamban, én meg a földön gubbasztok....


Az is jó, hogy lehet fini házi kajákat enni...
Idei első eper....nem volt finom:-P!

Curros!

Hétvégén, otthon mindig tojás reggelire!

Vega curry!
Ami, nagyon rossz a betegségben:
Az antibiotikumoktól kipattogott az arcom, pedig sosem szokott. Áh! Borzasztó. Nagyon rossz lehet, ha valakinek minden nap a pattanásos bőrrel kell küzdenie, nekem is voltak középiskolás koromban, egyáltalán nem hiányoztak. (Középiskolás koromban úgy éreztem, akármit teszek nem akarnak elmúlni, szerencsére kinőttem a kis rohadékokat, kitartást mindenkinek, akinek még nem múltak el!!)
Egyéb rossz dolgok:
Nincs Fruccola!

 Nincs későesti, mindjárt elalszom, de a sminkem kitartott egész nap selfie.
 Nincs edzőterem. Egyrészt, mert tényleg nincs itt, másrészt nem kapok levegőt, anélkül meg nehéz...Azt kell mondanom mindenkinek, hogy tényleg az a legnehezebb a mozgásban, a sportolásban, hogy el kell kezdeni. Ha egyszer összeszedtük magunkat, sikerült túl lenni az elkerülhetetlenül fellépő kétségeken pl.: mindenki engem fog nézni;  biztos én leszek a legbénább, a legrondább, a legdagadtabb;  tuti mindenki full Nike, Adidas meg Puma cuccokba nyomul, nekem meg csak egy sima pólóm meg egy béna gatyám van; stb. stb. Ha ezeken túllép az ember és tényleg lemegy az edzőterembe, akkor rájön, hogy nem néz ki senki senkit, más is van legalább olyan béna, mint te, nem kell ezeken aggódni, csak fel kell szállni egy gépre és nyomni. Ennyi. Szerintem, az a legfontosabb, hogy meg kell találni azt a mozgásformát, amit tényleg örömmel csinál az ember, akármi is az, neked az lesz a legegészségesebb. Ha örömmel edz az ember, akkor sokkal kitartóbban lehet csinálni, örömmel megy az ember a következő edzésre. Én, imádom a jogát meg a pilatest, kezdetben jártam pilates órákra, béna voltam, de megszerettem és mosolyogva tudtam végigcsinálni az edzéseket. Szeretek súlyzózni is, meg bicajozni is. Most eléggé hiányzik az edzés, muszáj megvárnom, amíg jobban leszek sajna...
Nincs shoppingolás :-(

Ma végre kicsit jobban vagyok, amit az elfogyasztott szuperfini teának is köszönhetek, fényképeztem párat, így hamarosan új blogbejegyzés jön, ha már időmilliomos lettem... :-)

2014. március 6., csütörtök

Essence Hello rosy, végre összejött Essence


Nagyon-nagyon rég volt már, hogy kompromisszumok nélkül tudtam lelkesedni egy Essence lakkért. A márka homok hatású lakkjai sem bűvöltek el, sőt. A nude homoklakkot én kifejezetten utáltam, nem fedett csak (enyhe költői túlzással) ötezer rétegben, csak (enyhe költői túlzással) egy billió év alatt száradt meg, de cserében nem volt tartós. Egyszóval jújfúj! A legújabb tavaszi állandó kínálatból mégis először egy "sparkle sand effect" lakkot hoztam el. 182 hello rosy, ami egy megfoghatatlan, meghatározhatatlan, pont a mályva és a rózsaszín határán egyensúlyozó glitteres, mattos, csillogós, két rétegben szépen fedő, gyorsan száradó, sietésben bevethető, jújdejó lakk. Végre! Akarom mondani: V-É-G-R-E!!!!


Kicsit mélyebben belemerülve a tesztelés rejtelmeibe: 
-érdemes 2 vékony réteggel dolgozni, a második réteg egy kicsit lassabban szárad, de még mindig a bőven jó, nem kell a készülődést nagyon félbeszakítani, 3-4 percnél nem hosszabb pihenős időintervallumban van.
-a körömvégeken viszonylag durva, száradás közben jó gyorsan végig simítani ujjbeggyel, akkor sima az eredmény
-kentem rá 2 réteg fedőlakkot, utána is megtartotta a textúrát
-lemosni nem volt egy leányálom, nem az OPI likvin szend könnyedén lemoshatósága jellemző rá, de nem is kellett vele vért izzadni
-Essence nail art base coat (régifajta) alaplakkal nekem 3-4 napot bírt, anélkül 2 napot, szóval egy jó alaplakkal elég tartós.
Végre sikerült egy jó lakkot összehozni Essence, csak így tovább!!

2014. március 1., szombat

Februári kedvencek

 Ha írok havi kedvences bejegyzést, az azt jelenti, hogy volt néhány olyan termék, amelyet egész hónapban, mindig, állandóan szívesen vettem elő, nem egyszer, nem kétszer, hanem egész hónapban, minden nap használtam őket.
A L'Occitane Shea vajas kézkréme először a Marie Claire egyik számának "mellékleteként" került hozzám, egyből beleszerettem a kicsit hintőporra emlékeztető tiszta illatába. Nem mellesleg, messze ez a legjobb kézkrémem. Szinte azonnal beszívódik, nem kell félni, hogy krémes kézzel összefogdosom a kedvenc felsőmet vagy bárhol zsíros, olajos nyomot hagy maga után. De, ennek ellenére a hidratáló hatása nem tűnik el a következő kézmosásnál, tényleg sokáig érezni lehet a puhaságot.
 A másik L'Occitane termék, amit már az első használatkor tudtam, hogy mindig, örökké használni fogok az a 30% Shea olajat tartalmazó köröm és körömágy ápoló olaj. Ennek, nagyon praktikus ecsetes kiszerelése van, egy csepp olaj elég egy pracli kezelésére. Nem szívódik be hamar, egy olajtól nem is várnék ilyet, jól hidratál, tényleg látom a különbséget. Minden körömfestéskor használom. Egyébként, valamiért meg voltam győződve róla, hogy a L'Occitane termékek horribilis árban vannak, igazából csak a Facebookos akció miatt mentem be az üzletbe és meglepődve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem kell otthagyni a teljes fizetést, persze drágább, mint egy sima Essence vagy sajátmárkás dm-es/rossmannos cucc, de az általam próbált termékek  megérik az árukat.
 Tonymoly Dear me Petite Cotton Pact: púder. Először tök csalódás volt nekem ez a termék, mert olyan kis kicsike, azt hittem pikkpakk el fogom használni, de egy havi, mindennapos használat után jobban tartja magát, mint eddig bármilyen más púderem. Iszonyatosan finomra őrölt szemcsékből áll, nagyon jól mattít, nem ad túl sok plusz fedést. Nincs lisztes hatása sem. Nagyon örülök, hogy megvettem, kár, hogy nincs sötétebb árnyalatban, mert lebarnult bőrön lehet, hogy fehérítene...
Yves Rocher ajakápoló: szerintem már írtam erről egy kedvences postban, azóta is stabilan tartja magát a kedvencek közt. Elég egyszer reggel és egyszer este felkenni, egész nap puhának és ápoltnak érzem az ajkaimat.
Lady Gaga Fame parfüm: ehhez egy iszonyatosan jó akció keretében jutottam. Szerintem, mindenki tudja, hogy a dm-ekben Karácsony után a maradék ajándékcsomagokra 50%-os kedvezmény van, így kemény 3500 forintért jutottam hozzá egy 30 milis parfümhöz és egy jó méretű tusfürdőhöz. Igazából, minden parfümre igaz, hogy mindenkin kicsit más az illata. A Fame-re ez százszorosan, ezerszeresen igaz. Rajtam lágy, tiszta, puha virágos és tartós illata van, ugyanakkor van akin gyógynövény szaga volt, van akin borzasztóan édes, cukros, gyümölcsös illata volt. Ezért, nem is írnok olyanokat, hogy mik a fej, meg a szív jegyek, mert ezt a parfümöt mindenkinek saját magán kell kipróbálnia. Én nagyon szeretem!