2016. december 28., szerda

Fuck2016

Ez az év tényleg nem bír magával. Annyi jó embert elvett tőlünk és annyi szenvedést és annyi hülyeséget szabadított a világra! Én, alig várom, hogy vége legyen. Bár, igazat megvallva, személyesen nekem, jó évem volt. Végre úgy élem az életem, ahogy mindig is szerettem volna. Ezzel a feloldhatatlan kettősséggel olyan piti dolognak tűnik, hogy most a kedvenc cuccaimról szeretnék írni...
De, ebbe az évbe belefér ez is. :-D

Essence The Gel lakkot: Legalább ez a helyére került a világban. Végre simán be lehet ugrani bárhova egy teljesen agyament színű lakkért, mert jók az Essence lakkok! Én, ennek elmondhatatlanul örülök. 449 forint, könnyen elérhető, jó minőségű és a szivárvány szinte összes színében kapható. YEY!

NYX soft matte lip cream Budapest árnyalatban: Ez dupla pontért megy. Mert Budapest, kedvenc városom, gyönyörű a  cucc színe, szuper az állaga. És mert NYX üzlet Budapesten, normális árakkal, normális választékkal. Annyira smink mennyország, aki még nem látogatott el az Alleeban lévő üzletbe, feltétlenül tegye meg. 
Ide, elrejtem az év csalódását ColourPop ultra matte lip: Borzasztóan szárít. Iszonyatosan kényelmetlen viselni. Fúj. Tök jó színekben van és egy rétegben fed, de undorító. Fúj. Ilyenem nem lesz többet szerintem.

Catrice HD liquid coverage foundation: Nem indult könnyen a kapcsolatunk, mert irtó gyorsan szárad és ezért többször neki kellett futnom a megfelelő felviteli technika megtalálásának. Sikerült. Hihetetlenül szép bőrképet ad, matt de nem maszkos, tartós, nem oxidálódik túlzottan, egyik legjobb drogériás alapozó.

Basic szemsmink: Két kedvenc palettám volt idén, mindkettő limitált és már nem lehet kapni. De, igazából az irányvonal a lényeg. Végy egy jó matt, semleges árnyalatokat tartalmazó palettát és egy jó minőségű, élénk és tartós színes palettát és voila megvan mindened, amire a szemsminkhez szükséged van.

Azt hiszem, 2016-ra lett teljesen elegem az egész média által sugallt vegyél még és vegyél még, még, még irányzattal. Komolyan nem kell mindenből rengeteg, legyen választék, de nem kell minden héten, minden hónapban új semleges palettát venni. Nekem, nagy örömet szerzett, hogy csak néhány új cuccom lett és tényleg szatyorszámra ajándékoztam el a sminkeket, körömlakkokat. Sokkal jobban szeretem és értékelem, azt amim maradt, mint régebben, amikor képes voltam teljes limitált kiadásokat felvásárolni. A másik. Nem kell mindent megvenni, azért mert olcsó. Van egy csomó drogériás cuccom, de abból is ki lehet válogatni a tényleg jókat, amelyekről azt gondolom, hogy jól költöttem a pénzem. De, minek megvenni mindent a leértékelt kosárból? Simán ott kell hagyni a 400 forintra leértékelt matt bronzert, ha már van otthon kettő másik matt bronzered.... És még, ez most kicsit ellentmondásos lesz. De, ha vágysz pl. a Too Faced barackos palettájára...meg kell nézni, hogy tulajdonképpen hány barackos szín van benne?...nem sok...milyen olcsóbb barackos szín alternatívák vannak? NYX pl. És ha megveszel, mondjuk 2-3 NYX barackos színt, akkor a pénzeddel is jól gazdálkodtál és nem lett egy nagy palettád, ami tulajdonképpen tök felesleges. De, ha nagyon-nagyon és nem tudsz nélküle élni, akkor inkább gyűjtsd össze az eredetire a pénzt, ne próbáld mással pótolni, se NYXel, se kamu ebayes palival. Mert ez így pénzkidobás. És mennyivel jobb érzés lesz az eredetit használni, amiért hónapokig spóroltál! Anti-haul videók inspirációnak!
Kicsit elkanyarodtam.

Essence blending ecsetek. Rossmannos ecsetmosó nem tudom minek nevezzem, szilikonos cucc, sokkal gyorsabban ki lehet mosni az ecseteket!

A Rossmannos cucc már majdnem az év meglepetése volt, de ezt inkább a Lifebooknak adom, illetve Magdinak, aki így év végére rukkolt elő a paperdice matricákkal és imádom őket! Lifebook nélkül elveszett ember vagyok, nagyon örülök, hogy 2017-ben az új javított változatot használhatom. Magdi matricáival teljesen egyedivé és még átláthatóbbá tudom majd tenni a tervezőmet. Óriási lelkesedéssel fogom magam belevetni a jövő évbe!

2016. december 18., vasárnap

Yamuna Téli álom

Most már nagyon a finishben vagyunk, ami az év végi hajrát, a karácsonyi ajándékvásárlást illeti. Szerencsére, én nem ajándékozom, de ha valaki tanácsért fordul hozzám, akkor szívesen ajánlok olyan termékeket, amelyek nekem nagyon beváltak. A Yamuna termékeit is több kollégámnak említettem az utóbbi néhány hétben :-)  Érdemes most az ajándékcsomagokat megnézni ...

Úgy gondolom, hogy egy testápolási termékkel kapcsolatban rögtön, de legkésőbb egy-két használat után lehet véleményt alkotni. Ennek ellenére, én csak most írok a Yamuna Téli álom testvajról, kézkémről és szappanról. Teljesen kiforrott véleményem van. Ami, lényegében teljesen ugyanaz, mint, amit az első használat után gondoltam. Mit is vizsgálunk? Mitől szeretjük a kedvenc testápolónkat? Legyen jó illata, legyen finom, gusztusos állaga, gyorsan szívódjon be a bőrbe, jól hidratáljon és tartósan hidratáljon. Nem árt, ha kívánatos és könnyen kezelhető a csomagolása. Jó az ára. Ha, már lehet választani, akkor természetes összetevőkből készüljön. Jobb, ha hazai. Ez így elég sok feltételnek tűnik, de érzékeny bőrnél, télen meg főleg, szerintem ezek alap elvárások.
A Yamuna minden elvárásnak megfelel. 

Most jön az a rész, ami senkit nem érdekel. De.... Muszáj ezt leírnom. Én, az az ember vagyok, aki nem szereti a fahéjat. Megeszem meggyes rétesben, ha egy csipetnyi van benne. Palacsintatésztában sült almánál, ha egy csipetnyi kerül a tésztába. Havas szilva tea. És ennyi. Én, nem szeretem a fahéj illatát, nem szeretem az ízét, nem eszem fahéjas csigát, nem szórok a kávém tetejére. Sőt, a gingerbread lattet és utálom, meg a pumpkin spice lattét is. Nekem nem kell fahéjas gyertya. Nem kell fahéjas illatosító. Nem kell fahéjas akármi. Nem.
Ezért, ha egy téli illatra, azt tudom mondani, hogy finom és kívánatos, nem túl tolakodó, hanem otthonosan meleget adó, akkor ott nagyon el van találva valami. Nagyon szeretem a Yamuna Téli álom illatát. Nem túl erős, nem üt meg, olyan az erőssége, mintha egy kétszintes családi házban mézeskalácsot sütne valaki és ez az illat belengi az egész otthont. :-)
Yamuna Téli álom testvaj: fürdés után a felmelegedett bőrön nagyon hamar és jól eloszlik, gyorsan beszívódik, finom fűszeres illatot és hidratált érzést hagy maga után. Legalább 24 órára biztosítja a bőr komfortérzetét. 
Yamuna Téli álom kézkrém: már alig várom, hogy jövőre hagyományos tubusos csomagolást kapjanak a Yamuna kézkrémek. Én, ebben a tekerős, tégelyes megoldásban is bedobom a táskámba, de egyáltalán nem ideális a csomagolása ennek az egyébként kitűnő krémnek. Jól hidratál, jó az illata. Az ekcémás kollégáim bőrét sem irritálta, így nagyon szívesen osztottam meg bárkivel. Kifejezetten érzékeny bőrre is ajánlom tapasztalataim alapján.


Yamuna Téli álom szappan: nem tudnék kedvencet választani a 3 termék közül, de ha mégis muszáj lenne, akkor a szappant választanám, mert olyan a bőröm tőle, mintha zuhanyzás közbeni testápolót használnék. Szuper! Nem szárít, nem hagy filmet és enyhén megmarad az illata is. Szeretem.
Nekem, ez volt az első ismerkedésem a Yamuna termékeivel, de biztos vagyok benne, hogy preferált márkám lesz. A shea vajas illetve a kifejezetten érzékeny bőrre ajánlott termékcsaládot feltétlenül ki fogom próbálni. (És van tiszta shea vaj is a Yamuna-nál, sokkal olcsóbban mint a rivális francia márkánál!) Testápolás területén nagyon hiszek a természet erejében és hihetetlenül szimpatikus a Yamuna. 0% Parabén. 0% Paraffin. 0% Színezék.

2016. december 3., szombat

New stuff

Mostanság nagyon nehezen adok ki pénzt sminkre, mert inkább utazásra teszem félre, vagy félreteszem, vagy bútort veszek belőle, vagy ruhát...Aztán, van, hogy a kíváncsiságom győz. Meg, olyan unalmas tud néha lenni, hogy mindig ugyanazokat a bevált termékeket használom. Okés, megvan a kedvenc alapozóm, a kedvenc pirosítóm, a kedvenc whatever, de utálom ha rutin lesz a sminkből, mert nálam alapból a játékosságról szól az egész. So, YAS new Shit! :-) Nézzük milyen termékekkel bővült mostanában a sminkkészletem...

Köszke, a rossmannak, hogy egybe csomizta a Catrice új folyékony, HD alapozóját, a sokat által imádott Liquid Camouflage korrektorral, mert így nagyon jó áron tudtam kipróbálni mindkettőt. Nem tudom mi van velem, de nálam nem a Liquid Camouflage korrektorra. Nekem nem működik. Csak szemkörnyéken használnám, de nekem a Maybelline vagy a Collection korrektor, az ami jól bevált vagy a Bourjois is inkább, mint a Catrice. So, sorry vagyok, de nem a korrektorra. A Catrice HD Liquid Coverage Foundation, okés kétszer nekifutottam, most már azt mondom, hogy IMÁDOM! Hihetetlen szép, természetes bőrképet ad. Nagyon, nagyon kellemes viselni. Lassan fénylik át. Tartós. Mínusz, hogy nekem egy kicsit túl illatos. És, óvatosan kell vele bánni, mert nagyon kevés kell belőle. Nedves sminkszivaccsal oszlatom el, mivel gyorsan szárad, nem a teljes arcomon dolgozok vele, hanem az orcákra és a homlokra külön-külön. Eszméletlenül tetszik a végeredmény. Nem maszkos, de mégis nagyon erős fedésű. Tényleg, ha mostanában új alapozót kerestek, akkor ezt mindenképp érdemes megnézni. 

Nagyjából ennyi elég is egy területre, nem kell túl sok. Ilyen kis mennyiség is gyönyörű, majdnem teljes fedést ad.

Catrice Camouflage Cream Wake up Effect: barackos színű tégelyes korrektor kifejezetten a szem alatti karikás részre. Egyből úgy nézek ki tőle, mint aki aludt 8 órát. Nagyon-nagyon szeretem. Gyűrűsujjal felmelegítem és finoman beütögetem a szem környékre. Instant felébred a tekintetem. Ezt is kifejezetten ajánlom.

A Catrice Contouring Duo Stick: ezzel kapcsolatban már nem tudok egyértelműen lelkesedni. A highlighter rész olyan semmilyen, nekem egyértelműen túl visszafogott, ráadásul túl puha, így sikeresen el is törtem, azt hiszem a második használatkor. Valahogy én több bumm-bammot várok egy highlightertől. Plusz, hogy nem glitteres, hanem fényes és krém, ezért könnyű eldogozni. A kontúr árnyalat jó, mert nem vöröses, nem pocsolyás, hanem pont az a semleges árnyalat, ami tényleg árnyéknak néz ki az arcon. Könnyel eldolgozható ez is, puha. Nedves sminkszivaccsal használom ezt is, érdemes ezzel is egyszerre csak egy területen dolgozni, mert gyorsan szárad. Nem harci csíkokat, hanem szép, finom árnyékokat akarunk az arcra, ezt fontos nem elfelejteni :-)
Itt nagyon sokszor, legalább 3-4szer húztam át a highlighter mintát, ami a hozzánk legközelebb eső csík.

Van néhány Essence stuff, amit már egy ideje használok és annyira beváltak nekem, hogy muszáj őket megmutatnom. 

Essence 2 in 1 eyeliner  eyeshadow and eyeliner, kicsit nehezen olvastam el, mert majdnem teljesen lekopott a felirat, de tényleg meg kell említenem. Nagyon szuper tartós alapot ad bármilyen szemfestéshez. Pont. Nálam, abszolút vetekszik tartósságban a legjobbakkal. Igazából ennyit szerettem volna elmondani róla.  Tök jó a ceruzás kiszerelés, hihetetlen szép fényes szürkés-barnás, semleges színe van. Tök jó, szuper használni. Nem ragozom tovább, de ez tényleg egy rejtett gyémánt.
Szájfény mellett, olyan szép az a szín...
Essence Contouring eyeshadow: puha, jól satírozható, építhető, nem túl pigmentált, de éppen ezért a célnak nagyon megfelelő szemfesték duó. Olyan tök egyszerű ezt elővenni. Beletunkolsz egy pufi ecsetet, mélyítővonalnál elkezdesz vele dolgozni és a sminked majdnem magától kész lesz. Ilyen érzés használni. Mozgó szemhéjra meg jöhet a világosabb szín, szempillaspirál és szia, helló. Vagy satírozó színnek is tökéletes egy vadabb, színesebb sminknél. Ezt, eltalálta az Essence. Egyedül annyi, hogy világosabb bőrnél érdemes keverni a színeket, nehogy túl sötét legyen a barnás árnyalat magában. Ennyi. Tényleg rengeteget használtam. Köszi.

Essence BB lipgloss: ok, mitől BB egy szájfény? Fényt és színt adó, ápoló, shea vajas ajakbalzsam. A BB lipgloss jobban hangzik. :-) Magában én ezt nem szoktam hordani, de olyan rúzs alá és fölé fel szoktam tenni, amelyikről tudom, hogy nagyon szárítja az ajkaimat. Nem hidratál annyira, mint egy normál balzsam, de van egy kis színe és fénye. 

2016. november 27., vasárnap

Warm eyeshadows

Abszolút a meleg (warm toned not gay) szemfestékek korszakát éljük. Néhányunknál már évek óta tart ez a korszak. :-) De, kyliejenner burgundi palettája biztosan megerősíti ezt a trendet. A burgundi palira én is csorgatom a nyálam és odavagyok érte, de sajnos a jenner-kardashian klán copy-paste kreativitása kiveri nálam a biztosítékot, illetve nem kicsit vannak túlárazva a cuccaik. Így jobbnak láttam beletúrni a make-up dobozkáimba és most megmutatom, hogy miket húztam elő...

Sleek Sunset paletta. Lehet, igen, bőven lehet nem szeretni a Sleek szemfestékek állagát, de vitathatatlan tény, hogy pigmentáltságban, árban, ár-érték arányban, elérhetőségben a Sleek paletták páratlanok a drogériás piacon. A Sunset paletta, nálam abszolút kedvenc a rengeteg narancsos, meleg szín miatt. Viszont, lehetne benne egy közép matt barna, nem vágom miért van benne kék, lehetne benne egy matt narancs meg egy matt highlight szín is. Matt. Ez hiányzik belőle, mert az összes szín (-fekete) fényes. Úgy gondolom, hogy egy meleg árnyalatú szemfestéshez muszáj M-U-S-Z-Á-J  matt satírozó színeket használni, ha harmonikus és szép sminket szeretnénk. (A burgundi pali ezért nagyon jó btw.) A Sleek Vintage Romance palettában van egy nagyon jó matt meleg szín, azzal lehet satírozni, ha a Sleeknél akarunk maradni.



H&M mono szemfestékek. OMG!! Annyira, de annyira jók szerintem és tényleg a szivárvány összes színében elérhetőek. És minden textúrában, finishben is. LOVE-LOVE-LOVE these!!! Nagyon sajnálom, hogy nem minden üzletben kaphatóak, mert tényleg minden make-up őrültnek kötelező darabok. A Russet Rose és az In the Red nevű árnyalatokat nagyon ajánlom. Csodásak. Könnyen satírozhatóak, pigmentáltak és nem hajlamosak a potyogásra, mint a Sleek.

Kiko szintén OMG!! A Water eyeshadows-ról van szó egészen pontosan. Vizesen is használhatóak, de szerintem önmagukban is gyönyörűek. Nekem eszembe sem jutott bevizezni az ecsetemet, mert szárazon is üt. Szépséges, fényes, telt, csodálatos, gazdag színek. Komolyan, csak a legjobbakat tudom mondani. Nem potyog, ecsettel és ujjakkal is könnyen eldolgozhatóak. A 219 és a 218! Hozzánk is szállít a Kiko. :-)
Mivel párosítom a meleg árnyalatú szemfestést?
Ajkakon feltétlenül maradok a meleg színeknél, de igyekszem kerülni a nagyon feltűnő darabokat. Így a meleg árnyalatú barnákat kedvelem leginkább az effajta sminkhez.
Az Astor matt rúzscerkája kuponos napokra kötelező darab, én kb. ezt az egyetlen Astor terméket tudom fenntartások nélkül ajánlani.
Ezt a fajta NYX rúzst nem lehet nálunk kapni, de  B52 és Heredes és nagyon klassz a formulájuk, az a klasszikus rúzs, nem szárít, átlagosan tartós, fényes, kellemes viselet.

Pirosítónak, szintén valami visszafogottat ajánlok egy bombasztikus narancsos, burgundi szemsminkhez. Ilyen például a Maybelline irtó béna csomagolásban lapuló, jelentéktelennek tűnő, de meseszép 40 Pink Amber névre hallgató pirosítója. Amennyire semmilyennek néz ki a panben, annyira szép az orcákon.
Fekete szemcerka és matt satírozó vagy matt highight (majdnem) kötelező a meleg tónusok mellé.

Ennyi lett volna a meleg színeket ajánló post tőlem. Mostanában bővült a készletem a Yamuna Mango pirosítójával, amit én szemre használok. IMÁDOM, mesés a színe és nagyon könnyű vele dolgozni, estére sem fakul, nem mászik el. Tervezek egy NYX látogatást is, mert náluk is eszméletlen szép dolgok vannak. Sajnos, tényleg trend, divat a warm toned eye, mert minden szín készlethiányos volt, amit megvettem volna. December elején lesz készletfeltöltés. Ha, esetleg...

2016. november 10., csütörtök

The #neverever Tag

Mikor drága Renáta, meghajíntott ezzel a taggel, éppen vasárnapi nagytakarítás közben voltam. A vasárnapi nagytakarítás nálam lényegében abból áll, hogy órákon keresztül győzködöm magamat és vívok magammal. Utálok takarítani, sosem értettem, hogy mit lehet ezen szeretni. De, olyan szép a pecó, amikor csillog minden. Ha megcsinálom, akkor is újra és újra kell csinálni. Bea! Beuskám!
Olyan szépen csillog a kád, olyan jó, ha elmosogattam, olyan jó, amikor a fini Coccolino (passió virág-bergamot) illatú ruhák száradnak... Igazából mindig ráveszem magam,  de nem kis szenvedések árán és közben pihenőket is kell tartanom. Ráadásul, utol kell érni a Supernaturalt is. Több évadnyi lemaradásom  van (volt). És, akkor még el is kellett kezdenem gondolkodni ten olyan dolgon, amit én never ever csináltam. Tulajdonképpen bakancslistát kellene írnom. Mert, olyanokat akarok írni, amit never ever, de I WANT.
Én még sosem írtam bakancslistát.1. Köszi.
2. Lopom! Még sosem tört el egyetlen egy csontom sem, nem is akarom. Úgy tudom, hogy a törött csont, hiába összeforr mindig érzékeny az időjárás változására. Ezt, köszönöm, kihagyom. Nagyobb sérülésem volt egyszer, amikor Mátrixosan lassítva akkorát taknyoltam, hogy hárman jöttek oda összeszedni, akkor vérömleny lett a csonthártyámon, de nem tört csontom. Illetve egyszer egy -nem tudok olyan jelzőt, ami kifejezné, mennyire haragszom erre az emberre- túl korán indult el a csúszdán utánam, a bal vállamra érkezett, ami azóta is szokott fájni.
3. Megint lopom! Sosem hagytam még el Európát. Ezt, iszonyatosan sajnálom és nagyon is vágyom pl. Törökországba, Egyiptomba, Ausztráliába, Izlandra (vágom, hogy Eu, de nem Continental Eu), New Yorkba, New Orleansba, Torontoba...fel tudom sorolni a fél világot. Petra! Kairo. A Sivatag. Nagyjából minden. Egyedül Hawaii és a világ gázosabb részei nem vonzanak, illetve így ez nem is igaz, mert szerintem Szíria is szép lehetett valamikor és biztos most is van olyan része, amit egyébként meg kellene őrizni magunknak. Japán sem álomcélpont, mert sokan vannak kis helyre bezsufizva.
4. Még sosem volt motorom. Nagyon szeretnék. Bár, ezzel valszeg ugrana a 2-es pont, de YOLO van!! :-D
Na, elsőre eddig tudtam eljutni. Gondolkodtam. Ejtőernyőzni, Himaláját megmászni nem akarok. Volt funky hajszínem, nem is egyszer, pipa. Van tetkóm, van piercingem. Pipa. Pipa. Csináltam hülyeségeket. Sok-sok pipa. Mostam össze piros zoknit fehér ruhákkal. Még könyvet is írtam, like wtf? Gyerekkoromban, a barinőkkel közösen. Like WTF! :-D  Utazással kapcsolatban is van pár pipa, mert tévedtem már el külföldön, voltam tök egyedül is. Repülőn is ültem. Igen, utazással kapcsolatban van egy csomó én még sosem, de nem ér szerintem ezekkel feltölteni a "maradék" hat helyet.
Gondolkodom és folyt. köv.
Na essünk neki. Gondolkodtam és konzultáltam, szabad utat engedtem a vágyaimnak... :-D
5. Sosem volt még nagy szülinapi partym. Szegény én, így alakult, ez van. Nagyon jó lenne egy minden ismerőst és minden ismeretlent meghívni egy óriási partyra ... csapatnánk hajnalig.
6. Threesome. Yes, I went there.
7. Sosem búvárkodtam még. Annyira hozzá vagyok szokva az orron át való légzéshez, hogy valszeg rögtön bele is fulladnék a vízbe. Nagyon szépséges lehet egy korallzátony élőben, a sok hal, a rengeteg szín, ahogy a napfény beszűrődik a vízen keresztül. Aw. Felséges.
8. Sosem készítettem még körömmatricát. Instán rengeteg tehetséges művész alkot szebbnél szebb mesterműveket, de én valahogy nem mertem ennek még nekiugrani. Egyelőre, még van rá esély, hogy durcán tehetséges vagyok ebben is. :-D
9. Sosem volt még természetfeletti képességem. De jó lenne! Gondolatot olvasni például nem szeretnék, mert kinőttem abból, hogy mások véleménye legyen a legfontosabb. Utazni imádok, így a legesleges legjobban annak örülnék, ha tudnék hoppanálni vagy jauntolni. Durcásan azzal is kiegyeznék, ha  repülni tudnék, bár az kicsit szeles nekem és tutira telemenne a szám bogarakkal...
10. Sosem kívánhattam még az aranyhaltól vagy a tündérkeresztanyától. Vagy bárkitől, aki illetékes ebben.

2016. november 9., szerda

Inecto love

Muszáj az Inecto Naturals argan termékcsaládjáról írnom. 
?
Mert hihetetlenül jók ezek a termékek.
Mert az Inecto Naturals Magyarország kiemelkedően jó példa a társadalmi szerepvállalásra.
Mert nagyon klassz nyereményjáték indult, amire itt lehet jelentkezni: http://inecto.hu/nyeremenyjatek/ 



Az Argan hair oil: abszolút kedvencem lett ebben a kategóriában. Könnyen elérhető, kedvező áron kapható. Állatkísérletmentes és vegán termék. A göndör, hullámos haj természetéből adódik, hogy hihetetlenül száraz tud lenni, a hidratálókra viszont tud úgy reagálni, hogy teljesen elnehezedik. Az Inecto Argan hair oil, nem nehezíti el a hajat, puha, selymes, ragyogó és könnyen kifésülhető lesz tőle. Én, még nedves hajra szoktam tenni egy pumpányi olajat, amit a bozontom hosszán oszlatok el az ujjaim segítségével. Ha, nagyon száraznak találom a hajamat és/vagy elfelejtettem használni a hajolajat rögtön hajmosás után, akkor már formázott frizurára is mehet, mert még így sem kelt zsíros érzetet. 
Onnan tudom, hogy igazán megszerettem és kedvenc termékem lett az Inecto Argan hair oil, hogy másoknak is szívesen ajánlom. Egyik barátnőm, volt olyan szerencsés, hogy egy hétig Horvátország partjainál hajózott, ami jót tett a lelkének :-), de kifejezetten rosszat tett a hajának. Ajánlásomra elkezdte használni ezt az olajat és lelkesen számolt be arról, hogy nem nehezíti el a vékony szálú, zsírosodásra hajlamos haját, nem tapad a fejéhez másnap. Viszont, végre nem száll, nem áll égnek és könnyen kifésülhető a lobonca. :-)


A másik argános termék, amit próbáltam az Inectotól, az az Argan hair repair treatment, ami egy nedves hajra alkalmazandó pakolás. Könnyű állaga van, finom, nem tolakodó illata, és 4-5 percig kell  csak fennhagyni. Megint csak azt tudom leírni, hogy puhává, selymessé, könnyen fésülhetővé teszi a hajat. Én, balzsam helyett szoktam használni, imádom az illatát, olyan megnyugtató számomra, szeretem, hogy száradás után is érzem kicsit. 
Amiről, még muszáj írnom, az Inectoval kapcsolatban, az a társadalmi szerepvállalás, ami számomra megkülönbözteti a brandet. Valljuk be, hogy rengeteg hajápolási opciónk van, s vegán termékekből is van választék. Viszont, az Inecto Naturals Magyarország a rengeteg nagyon jó készítmény forgalmazása mellett kiemelten foglalkozik az állatok védelmével, jólétével és ez nem merül ki abban, hogy állatkísérletmentesek a termékek, hanem egészen konkrét, kézzelfogható támogatást is nyújtanak. Szívemhez közelálló kezdeményezés volt a Noé Állatotthon Alapítványnak nyújtott segítség. Illetve, most a fent említett nyereményjáték sem csak nekünk jó, hanem a Budapesti Állatkert lakóinak is. :-)
Egészen november 30-ig, ha bármilyen két Inecto Naturals terméket vásárolsz, majd regisztrálsz a http://inecto.hu/nyeremenyjatek/  oldalon, támogatod az Inecto kezdeményezését és még nyerhetsz is! 

2016. október 23., vasárnap

Cosmo blogger day: The Good The Bad and The Ugly

Jó, jó tudom, hogy Mindenki és Mindenkinek a nagymamája megénekelte már a Cosmopolitan blogger day eseményeit, de muszáj nekem is elmesélnem. :-) 

A Jó:
A legjobb, hogy (majdnem, erre kitérek később) végig úgy éreztem, hogy jó értelemben véve vendégül és szívesen vagyok látva. És mindent megtesznek a vendéglátóim, hogy hasznosan és jó hangulatban teljen el a vasárnapom. Külön örültem, hogy a girl powerre való tekintettel gyönyörűséges fiúk fogadtak bennünket. :-) A bloggolás nekem megmarad hobbinak és egy olyan felületnek, ahol a kis introvertált lényem ki-ki nyílik. Mindemellett irtózatosan hasznosnak találtam a Blogger Day népszerűség és népszerűsítés irányában eltolt előadásait. Hihetetlenül inspiráló volt látni azt, hogy mennyi mindent lehet egy bloggal kezdeni és elérni.
Steiner Kristóf! Steiner Kristóf HM-Kenzo ingben!
Király Viktor!!!

Nagyon örültem, hogy találkozhattam más bloggerekkel, nemcsak a #Squad -dal töltött idő volt jó, hanem én, igen! ÉN bizony odamegyek bárkihez lelkendezni, ha szeretem, amit csinál. Simán kapnak tőlem a kedvenceim egy "Uh, annyira szeretem a blogod!" vagy egy "Olyan szépen sminkelsz!"  felkiáltást, nembaj, ha kicsit furán néznek rám :-D 
Ez a kapcsolatépítés egy nem annyira bevett formája:-), de lehetőség van cégekkel való ismerkedésre is. Én, tényleg nyitott vagyok mindenkire, szívesen meghallgatok bárkit, akinek mondanivalója van. A Curaprox, a Cafe Vergnano, a Maybelline, a Paco Rabanne, a Hotel Caramell is képviseltette magát. Mindenki nagyon szívesen és kedvesen fogadta a bloggereket.  A Curaprox segítségével megállapítottam, hogy rosszul mosom a fogam, a Cafe Vergnano őrületesen finom kávéval várt bennünket. A Maybelline standnál teljes nyugalomban lehetett kipróbálni az újdonságokat, ezúttal is ismételten elnézést kérek, hogy nagyjából harmincszor összeborogattam a rúzsokat a nagy színmintázás közben :-)  
Imádtam nyugodtam beletúrni, belekíváncsiskodni mindenbe :-)
A Samsung felkészült emberekkel és borzasztóan szép insta ready kis kollázsokkal vonult fel. A Hotel Caramell, pedig egy szuper bloggerversenyt írt ki. 
Annyi érdekes emberrel lehet találkozni, annyi értékes információhoz lehet jutni, hogy tényleg óriási köszönet illet meg mindenkit, aki összehoz egy ilyen napot.
Mindenki kedvence volt ez a dekor :-) 
Jók voltak még a sminkcuccaim, amik aznap az arcomra kerültek, mert csupa olyan darab, amelyek bizonyítottak és egész napos viselés után is jól mutatnak. :-)


A Rossz:
A tömegközlekedés lehalt  reggel, hálát adtam az égnek, a szerencsének, hogy nem kellett metrót igénybe vennem azon a vasárnapon (sem).
A Csúf:
Aki, szemfüles, az ki tudja következtetni, hogy melyik cég volt az, aki olyan szinten elrontotta ezt a kivonulást, szerintem, hogy ezért kár volt ott lenni. Hihetetlenül agresszívek és sokáig kerestem a megfelelő szót, tiszteletlenek voltak, hogy én biztosan soha, de soha nem fogok tőlük semmit, de semmit venni. Ahogy írtam, én szívesen meghallgatok bárkit, aki szeretne nekem valamit mondani, de, ha valaki tisztelet nélkül, lekezelően, agresszíven fordul felém, akkor nagyjából fél perc után otthagyom. Azt hittem, hogy én vagyok a túlérzékeny hisztérika, de tényleg nem. Többen hasonlóan cselekedtek és még rövidebb idő után otthagyták őket. Mások is számoltak be hasonlókról a saját Blogger Day írásaikban. Azt én értem, hogy szerették volna megtalálni azokat a bloggereket, akiken keresztül a legtöbb emberhez eljutnak, de akkor se így. Attól, mert "nem vagy megfelelő, reklámképes felület" egy szempillanövesztő szérumnak, nem kell tiszteletlenül bánni senkivel. Én, személy szerint, mondjuk úgy, hogy nem vagyok érdekelt a szempillanövesztésben, mert a géneknek hála szuper fekete, erős, sok és hosszú pilláim vannak :-) , de ha valaki tanácsot kér tőlem, akkor esetleg ennek a cégnek a termékét ajánlhattam volna, ha sikerül normálisan elővezetni a mondanivalót, információt szolgáltatni. Nem sikerült. A reklámképes felületek sem jártak sokkal jobban persze, volt akit beszélgetésből emeltek ki :-D Sajnáltam szegény bloggert. Remélem, a cég sikeresnek ítélte meg a szereplést, ha már más nem.

Összefoglalva, nagyon jól éreztem magamat és nagyon hasznosnak, inspirálónak tartottam a Cosmopolitan Blogger Dayt. Igazából minden bloggernek csak ajánlani tudom, mert "szakmailag" sokat segít a fejlődésben, új emberekkel, új infókkal, új benyomásokkal, új kapcsolatokkal gazdagodhattok. Jövőre ismét veletek!!!

2016. október 15., szombat

G-days haul

Eszméletlenül UTÁLOK vásárolni. Ennyi. Illetve, inkább úgy tudom leírni a helyzetet, hogy egy évben maximum kétszer-háromszor tudom magam rávenni arra, hogy ne csak berohanjak egy üzletbe, hanem tényleg nézelődjek, próbálgassak, válogassak. A shoppingolás nem az én területem. 
köszi Glamour

Így, ha G-napok jönnek, akkor az időráfordítást a minimumra akarom csökkenteni. Listát írok. Többször felülvizsgálom a listámat. Mindenhova a nulladik napon vagy az első napon megyek. Nem megyek a Westendbe.
Az őszi Glamour-napoknak úgy ugrottam neki, hogy minden kötelező darabból annyit veszek, hogy a következő G-napokig ne kelljen venni semmit sem.
Micellás víz, fogkrém, sampon, hajbalzsam, tusfürdő, hajfesték, vattakorong, körömlakklemosó, izzadásgátló. 
minden kötelező darab

A kötelező darabokon kívül vettem pár olyan cuccot is, amelyekre nem volt szükségem, de szerettem volna. :-) Például a Maybelline folyékony rúzsa (Vivid matte liquid), amit csak egyetlen alkalommal próbáltam eddig, hááááátt ...olyan eszméletlen túlzó süti illata van, ami sajnos tartós is, nálam már szagnak számít, próbálkozom majd vele, de az első benyomás nem volt túl szerencsés. Essence mattosító púder, ezt imádom és már többet el is használtam belőle. Alverde sminkfixáló, ez is alapdarab nálam, nem szeretem az illatát, de a hatását igen, púder előtt viszem fel, így tartósabb lesz tőle a sminkem. Rimmel alaplakk. S-he körömlakk szárító spray. Rászoktam arra, hogy este festem a körmeimet, remélem, hogy kevésbé lesz ágyneműs a körmöm ettől. Essence blending brush, mert puha és szuper jó!
sminkes cuccok

A Vásárlási élményről...
DM nulladik nap! Teljesen odavagyok ettől a lehetőségért, én mindig a nulladik napon délben rohanok ki. Minden feltöltve, mindenből van rengeteg. Sokan rárepülnek erre, de szerintem még így is a legjobb vásárlási élmény. Egyértelműen a Garnier arcápolási kupon volt a kedvencem, micellás vízből betáraztam :-) A sok 50%-os kupon mellé fel tudtam használni a végösszegi 10%-os kupont is, így 28ezer-valahányszáz helyett csak 13005 forintot fizettem és majdnem minden arc-haj-test ápolási cuccot itt szereztem be. LOVE!!!!
Rossmann. Egyértelműen az Isana kupon volt a kedvencem, a körömlakklemosó, a vattakorongok, a mindenféle Isana cucc nagyon jól jött. Viszont, a végösszegi 10% kupon miatt nem sok 50%os kupon volt, így nem lehetett annyit spórolni, mint a Dm-ben. Becsapós ez a megoldás szerintem. A dekor termékekre vonatkozó 25% kupont én mindig Essence vagy Catrice termékre használom fel, szeretem ezt is. De, sokkal jobban megéri úgy tervezni, hogy majdnem mindent a Dm-re bízni és csak a maradék jusson a Rossmannra, szerintem legalábbis.

Müller. Én, őket majdnem minden évben utálom. Idén sem volt ez másként. A végösszegi 20%os kupont tudtam csak felhasználni. Ráadásul rengetegen voltak. És volt olyan termék, amit nem is tudtam megvenni.
Müller beszerzés

Ruhavásárlás: a H&Mben rengetegen voltak. RENGETEGEN. Megértem, de akkor is kész rémálom ott vásárolni G-napokon. Egy darabot néztem ki és 3 db üzletben kellett megnézni, mire sikerült találnom belőle... C&A: kinéztem a G-napok előtt, mit szerettem volna és félre tudtam rakatni, így csak berohantam és fizettem. Örök hála!!! Nagyon örültem ennek. Kár, hogy máshol nem nagyon szoktak félretenni semmit, a C&A nagyon jól csinálja ezt szerintem! F&F: nem voltak sokan, de nem is a hétvégén mentem a Tescoba, ráadásul elég korán oda is értem, így nem volt idegbaj. És eszméletlen szép ruháik vannak. Én már alig várom, hogy leárazás legyen náluk!!!!!
imádom ezt az f&f kabátot, imádom

2016. október 4., kedd

Lately

Mostanában sokat használtam ezeket a termékeket. Ez a közös nevező a következő termékekben, amelyeket szeretnék most megmutatni neked. 

Kezdem, a tesztelésre kapott Max Factor Miracle touch alapozóval. Ha, követed a Max Factor Make-up Academy oldal történéseit, akkor kiderülhetett, hogy a márka most a tökéletes bőrre helyezi a hangsúlyt. Ez, jó irány szerintem, mert egy jó összképpel rendelkező bőrön bármilyen smink nagyon jól tud mutatni. A Max Factor Miracle touch alapozó kifejezetten az egyenetlen bőrfelszínre készült. Számomra, ez a legnagyobb probléma. Azzal megbarátkoztam... jó, nagyjából...oké, valamennyire megbarátkoztam, hogy csillog a bőröm, de az egyenetlen bőrfelszínem a halálom. A Miracle touch egy szilárd halmazállapotú alapozó, először találkoztam ilyennel. Eleinte, a nedves sminktojást ütögettem bele az alapozóba, de ez nem hozott nekem megfelelő eredményt. Túlságosan maszkos volt így a bőrömön. Aztán, konzultáltam egy kedves blogger társammal (Szia Szandra!:-) és az ajánlásait megfontolva használtam tovább. Hogyan? Tiszta ujjal nyúltam bele a tégelybe, felmelegítve így a szilárd alapozót, ujjal felpöttyöztem az arcomra, majd nedves sminktojással eldolgoztam. Nagyon-nagyon fontos ennél az alapozónál, hogy a kevesebb több! Kifejezetten igényli a vékony réteget, szerencsére ezt nem is gond kialakítani, mert tényleg szuper fedése van már egész kis mennyiségben is. Jó technikával használva, egészen air-brushed hatása lesz. Erre, keresem a magyar kifejezést, de úgy tudnám körbeírni, hogy eltünteti a kiugró egyenetlenségeket, nem ül a bőrön, hanem szinte beleolvad, olyan mintha, képszerkesztővel javítottad volna a bőröd minőségét. :-)
Látszik, hogy sokat használtam :-)
A másik tesztelésre kapott Max Factor termék, a Smooth Miracle primer, amelynek én főleg abban láttam a hatását, hogy könnyen el lehet rajta dolgozni bármilyen alapozót és jól hidratál. Nálam, abszolút a Max Factor Facefinity primer viszi a prímet :-) 
Az Essence All about bronze paletta olyan felemás nekem. Egyrészt olcsó. Másrészt, nagyon klassz a szemfestékek állaga, nem kemények, nem túl krémesek, nagyon klassz. Szép fényes színeket tartalmaz és én nem is hiányoltam mellé a matt finisht. Nagyon jól lehet a színekkel dolgozni, ujjal is jól működnek, de ecsettel sem porolnak nagyon. Egy bajom van: szemhéjon egyszerűen túlságosan egyformák a színek. Tégelyben jól mutatnak és a színmintákon is van köztük különbség, de szemhéjon csak a legsötétebb és a legvilágosabb üt el, a többi szín alig árnyalatnyi mértékben tér el. Kezdő sminkkészletbe és a natúr színek szerelmeseinek ajánlom mégis, mert minőségben tényleg jó, még ha a variációk számában nem is.


Szempillaspirál! Odavagyok a Max Factor szempillaspirálokért! A kedvenceim! Most a Velvet volume nevűt használom, nem egy wow! milyen hosszúak a pilláim cucc, de én nagyon szeretem a dúsító hatását. Szuper fekete, puha marad tőle a pilla, óriási volument ad. Nem pereg le, jól göndörít, a kicsit szárazabb formulája miatt jól megtartja a pilla ívét. Kifejezetten szeretem.
Max Factor Velvet volume szilikon kefe
Glamour napokra ajánlom (meg egyébként is, csak legyünk már aktuálisak :-) : Alverde sminkfixáló, mert tényleg működik, nagyon sokszor vettem már újra, most is tervezem, Nálam remekül bevált. Segít a kifényesedéssel való küzdelemben, de ha úgy van, akkor a túlságosan púderes arcra is kiváló. Max Faxtor Eye luminier, amíg nem jön be hozzánk a Maybelline age rewind korrektora, addig én erre esküszöm. Magas fedésű korrektor, ami kifejezetten a szemkörnyék érzékeny bőrére és a terület igényeire lett kitalálva. Megbirkózik a kialvatlanság tüneteivel. Élő embernek nézek ki tőle! Minimálisan ül csak bele a ráncocskákba, viszont nem tűnik el az arcról hosszabb viselést követően sem.

Essence Smokey 2 in 1 khol liner: több márkánál is láthattál hasonló terméket, én azt gondoltam, hogy nekem ilyen sosem lesz, mert nem értettem mi értelme van ennek a kialakításnak. Nem lehet hegyezni és tulajdonképpen egy nagy cerkabelső és ezt most miért??! Aztán, el kezdtem használni és ez egy olyan ceruza, aminek nem kopik el a hegye ....ha-ha. De, komolyan! Még most is lehet vele vékony vonalat húzni, nem állítom, hogy majd mindig lehet, de jó néhány használat után is lehet. Iszonyatosan pigmentált, borzasztóan krémes. Szempillatőhöz húzva! Annyira szeretem, áááh!!! Úgy használom, hogy vékony vonalat húzok és ezt egy ceruzaecsettel elsatírozom és kész is. Instant füstös szem. Száradás után nem vándorol, több órás viselés után is tartja magát. Nagyon jó! 


És így nézek ki, amikor ezeket használom, majdnem no make-up, de azért mégsem :-)