2016. május 29., vasárnap

Moyra: Labyrinth

Körömnyomdázásban is szükségem volt látóköröm kiszélesítésére, így belevágtam egy Moyra lemezbe. Mármint nem vágtam bele fizikailag, hanem a felfedezésébe vágtam bele, érted. :-) 

Mivel, rengeteg keszekusza, ingó-bingó, indás, virágos meg hasonló mintám volt, így egy geometrikus elemeket felvonultató lemezt választottam a Moyrától. 1490 forintba került. Ezt, most fontos leírni, mert olcsóbb, mint egy MoYou vagy egy Petla. 



a számokat eszméletlen szépen kihozta, de a csíkokban van hiba

Amit, tapasztaltam:
-viszonylag sekélyek a minták, így gyorsan kell dolgozni, mert a vékony réteg miatt beleszárad a lakk pikk-pakk
-keményebb fejű nyomdával működik
-"taknyos" nyomdával nem működik
-görgetni kell a nyomdát, nekem nem volt jó egyenesen rányomva
-szép nagyok a minták a lemezen, így egy hosszabb vagy szélesebb körömhöz is elég a méret
-nagyon szépen kiadja a finomabb részleteket is, ha megfelelő technikával mész rá
-nem tökéletes, vannak gyengébb minták is.
Nagyon tetszik, hogy a MoYouval ellentétben minden lemez más külső borítást és jól megválasztott nevet kapott, így még sok-sok-sok-sok körmös cucc közt is könnyű megtalálni pontosan, azt, amit keresel.
Szeretnék még néhány Moyra nyomdalemezt.
Ennyit tudok elmondani.

2016. május 25., szerda

Rúzsok és az élet dolgai

Ezt, úgy írom, hogy két olyan hírt kaptam, amiért nagyon-nagyon szorítottam és reménykedtem, aggódtam, izgultam és óriási megkönnyebbülés és öröm, hogy jól alakultak a dolgok. Borzasztóan boldog vagyok. Néha, azt hiszem, hogy jó emberekkel nagyon nehezen történnek jó dolgok, rosszakat meg nem érdemlik meg és igazságtalan az élet! De, a mai hírek bizonyítják, hogy a jó elnyeri a jutalmát. Ez mindig feltölt. Nagyon-nagyon örülök! 

Teljesen hajtű kanyart véve, az Essence-el is így vagyok néha, hogy jönnek a rossz, meg a blah termékek és jön egy-egy olyan, ami olyan szinten must have, hogy ide sem fér, amik visszaadják a hitemet. Drogériás kedvenc, meg kötelező darab és olcsó, de jó, meg minden ilyen frinc-franc, ami el szokott hangzani.  A Velvet Stick matt rúzscerkákra gondolok most, nem sekélyes, ha egy ilyen kis valamiért is tud az ember lelkesedni. Szerintem, a smink egyébként  sem egy felületes dolog, hanem egy önkifejezési forma és hála az égnek este le lehet mosni. Új nap, új arc, új élet....?
Ok. Vissza a cerkákhoz, az állag: krémes, nem szárít, nem ül az ajkakon, nem csúszkál, nem folyik le. Nekem, eszméletlenül tetszik ez a se nem túl vékony, se nem jumbo kiszerelés, jól illik a kezembe, könnyű vele bánni. Olcsó. A sötétebb szín szuper tartós, kibír egy étkezést és ital kortyolgatást, teljes eltűnés nélkül, a világosabb, sajnos nem teljesített így. A sötétebb 05 plum perfect, egy barnás beütésű közép piros. Ez, sok bőrárnyalatnál tud szépen mutatni. Én, ezt érzem az igazi "kötelező" vételnek. 

A másik Velvet Stick a barnás, mályvás pink, ami a 02 peony star nevet kapta. Ez az árnyalat nálam csak szemhangsúlyos sminknél és  akkor jöhet szóba, ha egyébként élénk színű felsőt viselek, mert rajtam eléggé korrektoros. Majdnem túl korrektoros, de még éppen elmegy. 

Szoktam képet betenni, amelyen megmutatom, hogy rajtam hogyan mutatnak a rúzsok, de igazából minden bőrtónusnál más ugyanannak a színnek a hatása, így tényleg inkább próbáld ki az üzletben, kérd kölcsön stb.


Még ezt le kell írnom: olyan érdekes sminkes videókat nézek mostanában. Magyar youtuberek tesznek fel olyan sminkes vidiket, ahol kettő perc egy szájkontúr és még kettő és fél perc egy rúzst felkenni...nem látszik semmi a sminkből, mert pocsék a világítás. És az egész smink, sehol nincs elsatírozva, legalábbis nem látszik, hogy el lenne dolgozva a széle. És olyan cukki, hogy esti, alkalmi, füstös smink, ami minden alkalomra jó és nyárias és sminktrendeknek megfelelő és modern és klasszikus.....ez mind egyben. :-D 

2016. május 22., vasárnap

Pupa duó

Nem régen írtam a Pupa monokról, enyhén szólva is elég vegyes volt a felhozatal. Ez, persze nem tántorított el a lila duó kipróbálásától. Többször említettem már, hogy nálam a lila abszolút semleges, mindig és mindenhol, mindenki által viselhető szín, imádom. Egy jó lila szín bármikor jöhet. A Pupa ebben a duóban egy meleg árnyalatú és egy hideg árnyalatú lilát párosított. Nagyon jól néznek ki együtt. Nem viselném őket együtt sminkben, de eszméletlenül jól mutatnak és jó ötletnek is tartom ezt a Pupa részéről.
Vamp! Compact duo nr. 011


2016. május 15., vasárnap

Inspiráció

Mivel, az instagram nem a valóság és a pinterest sem a valóság, csak a valóság egy kozmetikázott szelete mindkettő, hiába szeretek szép képeket nézegetni, az igazi inspirációt mindig máshol találom meg. A képek sokat mondanak, de csak vizuális dolgok, az igazi szépség fejben születik meg. A tumblr az egyetlen olyan social media felület, ahol kizárólag magánemberként vagyok jelent, nagyon personal az egész, semmi blog téma, viszont rengeteg jóság. Tényleg minden olyan, aminek titkos vagy nem olyan titkos rajongója vagyok. Nem tudom, hogyan alakult így, de olyan jófej emberek jelennek meg a dashboardomon, annyi érdekes dolgot tanulok. Rengeteg pozitivitás bukkan fel, olyan kis happy place #imádom ... 
Most ez a kedvenc postom:
baphomeme: im serious about that “stop saving things for special occasions” bit tho like. even if u aren’t in your 20s. thats for everyone. its one of the most useful things ive learned lately. stop! just stop. eat the special snack. drink the expensive hippie tea. use the incense or the bath bomb or whatever you paid way too much for because you were feeling really bad and retail therapy makes u feel alive. when we save things for special occasions/rainy days it contributes to us feeling like A.) our day to day existence is lackluster and B.) you have to be feeling a certain level of Bad, or have to reach a certain level of Socially Accepted Achievement, to enjoy things. just give yourself stuff. there are definitely sometimes reasons to withhold things from yourself - as motivation, if it’s something you consciously want to use sparingly, etc - but at least for me half the time it just turns into self-flagellation and also cool things and cool experiences and nice treats just collect dust while i wait for some fabled day when i convince myself i finally Deserve it. just fuckin give yourself stuff dude. life’s so mindblowingly short
voidbat: my grandmother died having only used her china like twice in her life. during the year or so before her death, she was starting to package up and give things of hers to her kids, and gave mom the china while sighing “oh i wish i had used the china more!” and mom tried so hard to convince her to just keep it, then, and eat corny dogs off it if she wanted. she insisted she couldn’t possibly, you need a special reason to use the fine china. when nana died, we used her fine china as our everyday dishes for years. i was 18 when she died, and never really stopped having that in the back of my head. now, when i hear myself say “i wish i had a reason to wear/do/eat/use X!” i hear nana regretting never really using her china. and let me tell you a thing: spaghettios taste great when eaten from fine china.
dear-miss-adair: I’ve seen this post making the rounds. Just wanted to add something to it that my sister-in-law once told me: "A ‘special thing’ can make any occasion special.” She told me this when I objected to her opening a really expensive bottle of champagne just to watch a movie. And you know, she was right. The champagne was amazing and while we always sit around and watch movies, that bottle made that night a really special occasion that I will always remember. So, cut yourself a little slack and remember that an ordinary day can become special. 
thisnameisquitegooey: My mother has always had a habit of buying what she calls “love gifts”. Essentially she would buy me my favorite snack or take me to get iced coffee or buy me fuzzy socks something like that. Her reason for that was simply because she thought of us at work and wanted to get something as a way of saying “I was thinking about you and I love you” .Now as a kid I just took the presents but when I got older I felt a little bad. She didn’t always buy something small, sometimes it was some new makeup or video games or something else that was more than just a few bucks. When I told her “hey mom it’s sweet that you do this, but you don’t have to go do this all the time. You can just wait until a special day or a special occasion”.She just looked at me and said “but Samantha, this is a love gift, and I love you every day not just the special ones”. And ever since she said that I haven’t objected again. 
placedeladentelle: Don’t save your lingerie for special occasions. Don’t keep yourself from buying beautiful underwear because you have “nobody or nothing to wear it for”. Wear it for you and every day, because you always deserve to feel amazing! 

Lényegében arról szól az egész, hogy ne tartogass semmit, a "különleges napokra", a "különleges alkalmakra". Vedd elő a legszebb tányérodat minden nap! Vedd fel a legszebb fehérneműdet, akkor is ha "nincs kinek megmutatni"! Megérdemled a túl drága kávét reggelente, a szuper fancy fürdőgolyót esténként...Az élet túl rövid ahhoz, hogy úgy érezd, az életed napról napra nem elég jó és csak a különleges napokért érdemes élni. Minden nap különleges, mert élsz! Minden nap különleges, ha azzá teszed! Csinálj valamit minden nap, ami boldoggá tesz, amitől jól érzed magad. 
 Ezen a héten jól éreztem magam a következőktől:
 -olcsón vásároltam kaját
 -finom csirkés gombaragut készítettem magamnak 
-nem ettem meg az egész doboz browniet 
-annyira kényelmes az új gatyim 
-Szűcs Adri, a Max Factor sminkese megdicsérte a szemöldökömet 
-ötször pilateseztem 
-imádom a Russell Hobbs smoothie gépemet 
-smoothiek
-L'Occitane sampon és balzsam 
-szép képeket készítettem a blogra
-végre kiolvastam John Green Papírvárosok című könyvét.... 
 És még tudnám sorolni, mert tudok a kis dolgoknak örülni. Nem mondom, hogy nem lenne jó, ha megnyerném a lottó ötöst, az eurojackpotot, de ezek nélkül is lehet úgy élni, hogy ne csak szenvedés legyen az egész. És ezt úgy mondom, hogy sajnos a hülye munkatársaim hülyék egyébként és esztétikailag is szennyezve voltam, pár katasztrofális youtube videó miatt :-D Mindezek mégsem tudták elrontani azt a jó érzést, amit éreztem, amikor egy jót ettem, egy jót tornáztam vagy egy jót beszélgettem, a szívemnek kedves emberekkel. Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan rosszul érezd magad vagy állandóan várj valamire. A mostból kell kihozni a legtöbbet. #love 

2016. május 13., péntek

JOY-napok, enjoy!

Az előző "napok" alatt elszabadult nálam a pénztárca, rengeteg dolgot vettem, de kuponhiány miatt maradt néhány tétel az "ez még kell" és az "ezt nagyon szeretném" listámon is. A Joy segített abban, hogy minden tétel mellé pipa kerüljön :-)

Amikor, a Max Factor Make-up Academynél jártam, beleszerettem a márka Eye Luminizer nevű csodás szem alatti karikákat eltüntető kis szépségébe. Nagyon örültem, hogy sikerült ajándékba kapnom az 50%-os Joy kupont, így nem is volt kérdés, hogy beszerzem. A Max Factor Eye Luminizernek kellemes, enyhén virágos, enyhén púderes illata van, zselés állaga és eldolgozás után az a tökéletes "szatén matt" finishe, ami kiváló a szemek alá. A nulladik napon vettem, így "már" háromszor volt rajtam több, mint 8 órát, így első benyomásként azt tudom mondani, hogy imádom. Nagyon jó vételnek tartom. (Dm 50%, 1500 forint körül)


2016. május 11., szerda

Mi van a táskámban?

Jöjjön, hogy mi van a táskámban. R rated, vágatlan verzió...:-)

A táska Deichmannos szerzemény, teljesen odavagyok érte, gyönyörű és puha, jó illatú, bőr szépség. Letisztult, klasszikus forma. Egyébként teljesen táskabolond vagyok, minden vágyam egy eredeti Louis Vuitton, egyszer remélem be tudok fektetni majd, legalább egy használt darabba... fingerscrossed
Rájöttem, hogy nagyon nem tesz jót a táska tartósságának, ha minden vaczakkal telepakolom, így tényleg nagyon igyekszem, hogy ne az egész háztartást cipeljem magammal, persze, napközben mindig belekerül egy-egy nehéz darab. Ma pluszban jött a legfrissebb Glamour magazin, meg a Joy-napos bevásárlás egy része is...
Állandó darabok nálam:
-iratok, a régebbi hasonló bejegyzésemben írtam, hogy nincs személyim, a helyzet változatlan ezen a téren, sőt azóta már útlevelem sincs :-D
-mini pénztárca, melóhelyi belépő, bérlet, plusz toll, Skullcandy füleske egy csomósodásgátló csomagolásban
-telefon, amit az egyik zsebben hordok, tokkal vagy tok nélkül. 

LIFEBOOK!!! Legjobban befektetett dm-pontjaim ever. (pink Stabilo filccel írok most bele)
Piperés neszike:
-mini minta mparfüm
-körömreszelő az Essencetől
-mattító Miss Sporty púder, ami főleg a tükör miatt és SOS helyzetekben kerül elő
-mattító lap, ebből a Clean & Clear fajtából nagyjából egycsilliárd darabot rendeltem régebben az e-bayről, szerintem zombiapokalipszisre készültem, mert még mindig van néhány bontatlan csomagom, nagyon jó egyébként, sőt a legjobb ilyen termék szerintem
-ami a legtöbb helyet foglalja, a Soft&Gentle alumínium mentes izzadásgátló deó, amivel meg vagyok elégedve, jelentősen csökkenti az izzadás mértékét, de ha a stressz miatti izzadást nem is lehet teljesen kiküszöbölni, akkor sem engedi a kellemetlen szagok kialakulását, nekem legalábbis ez a tapasztalatom...eleinte nagyon szkeptikus voltam, mert nem hittem, hogy egy olyan természetes folyamatot, mint az izzadás, meg lehet szüntetni erős, agresszív kemikáliák illetve stiftes deók nélkül, de a Soft&Gentle mezei zsurló és zsálya kivonattal, spray formában éri el, hogy még este sem az izzadság, hanem a deó illatát érzem és egy fél órás teljes testet átmozgató pilatesezés után is teljesen száraz volt a "kezelt terület"...meg vagyok győzve :-)

-az összes rúzs, amit ezen a héten használtam!!! ezek szerint, csak hétvégén pakolom ki a rúzsokat, mindig bedobom az éppen aktuálisat...most "csak" 3 db: 2 Catrice és 1 MAC, erről le kellene szokni
-kézfertőtlenítő az Yves Rochertől, azt tudja, mint a többi hasonló termék, must have
-ajakápoló, most a Bee Natural mangós ajakkencéje, ami 100%-ban természetes összetevőket tartalmaz, hihetetlenül jól hidratál, jól beszívódik, soha nem túl sok, jó illata, jó íze van, de nem szabad a minimálnál jobban kicsavarni, mert törik és szétesik

-L'Occitane cseresznyevirágos kézkrém, nagyjából több ezerszer leírtam már, hogy mennyire szeretem a márka hasonló termékeit, ez sem kivétel, bár ez mintha lassabban szívódna be, mint a sima shea vajas változat
Joy-napos cuccok: Maybelline rúzscerka, egyetlen nem vállalhatatlanul széttrancsírozott darab volt, Essence bronzer, de ezekről lesz külön bejegyzés. :-)

2016. május 7., szombat

Jaj ne! Shoppingoltam! ... Jaj de!

Szerintem, mindenkivel többször történt már az élete során, hogy bement egy darab valamiért az üzletbe és valahogy, varázslat, a szél vagy a cica, ki tudja, ki vagy mi, becsempészett egy csomó más valamit is a kis kosarába....Velem is ez történt a legutóbbi L'Occitane látogatásomkor. Bementem egy jó kézkrémért, mert elfogyott az előző Yves Rocher és kellett egy friss illatú, nem nehéz valami. Egy darab kézkrémért mentem be! És ez lett belőle...

Akció van a L'Occitane-nél: bármilyen vásárlás mellé jár egy cukki kis fémdobozka, amiben egy shea vajas 10 ml-es kézkrém és egy 5 ml-es 5% shea vajas arckrém van. Ezekről, tehát nem én tehetek. :-D 


Eredetileg a legkirályabb lime illatú kézkrémért mentem, imádom ezt a friss illatot most tavasszal. Ez is 20% shea vaj tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos kedvencem, de mellé nagyon nyami. Hihetetlenül gyorsan beszívódik, nem hagy maga után nyomot, jól hidratál. 
A L'Occitane imádnivaló kézkrémeket gyárt, de egyéb termékeiket nem igazán ismertem, ezért nagyon megö(ő)rültem, hogy a Váci utcai üzletben volt még a mini-Pixiboxból. Nekem jó árnak tűnt a 4900 forint a 6 db mini termékért, mert így óriási befektetés nélkül ki tudtam próbálni néhány olyan cuccot, amire régóta kíváncsi voltam.

Doboz tartalma:
10 ml shea vajas kézkrém, imádom, letisztult, nem tolakodó illatú, jól és tartósan hidratál, gyorsan beszívódik, nem nehéz, nálam a legjobb.
75 ml mandulás tusoló olaj, OMG!!! egyszerűen fenomenális, testápoló nélkül is másnap estig puhának, selymesnek éreztem a bőröm tőle, irtózatosan jó illata van, mennyei habot képez.
2 g shea vajas ajakápoló, ezt még nem próbáltam, mert egy Yves Rocher meg egy méhviaszos ajakkencém is nyitva van, azt olvastam, hogy irtó picike, a teljes méret 4,5 gr egyébként...kíváncsi leszek erre.

25 gr verbéna szappan, teljesen növényi összetevőkből készült, finom illata van és enyhe radírozó hatása, ezt simán használnám arctisztításra is (nem fogom), pedig én kifejezetten nem ajánlom pl. a tusfürdővel vagy sima szappannal való sminklemosást, mint egyes youtuberek...no comment.
50 ml helyreállító sampon és 35 ml helyreállító balzsam, bárcsak azt mondhatnám, hogy az olcsóbb sampon/balzsam ugyan olyan jó, mint egy drágább, luxus kategóriás, de ez sajnos nem igaz. A Balea sampontól is tiszta lesz a haj, de olyan pihepuhaságú, selymes, csillogó nem lesz, mint ezeket a kis cukiságokat használva. Mennyire jó lenne pedig, ha ezt a minőséget tudná egy olcsóbb termék is hozni, de nem tudja...Nem sznobságból, de ég és Föld a különbség.
Van még benne egy 3000 forintos kupon, amit 9000 forint feletti vásárlás esetén lehet felhasználni, nekem ez a Joy-napok miatt tutira kimarad. Illetve volt egy pici, fóliás minta az egyik arckrémből, ami nekem nem jött be sajna...Mindennel együtt tök boldog vagyok, hogy jutányos áron jutottam hozzá ennyi jósághoz :-)

2016. május 1., vasárnap

Kuka!

Szerintem, ez az első ilyen bejegyzésem és könnyen lehet, hogy egyben az utolsó is, mert én nem tartogatom az üres flakonokat, dobozokat...innen minden repül, ha kiürül! Oh, de czukros, hogy rímel! :-D Most egyszerre összejött pár dolog, amit a bejegyzés elkészültével fogok kukába helyezni, lássuk ....

Essence szemöldök cerka: ebből vettem egy csomót, elhasználtam egy csomót és most jöttem rá, hogy BORZALMAS!!! Hol volt eddig a szemem?? Én nem tudom! Pedig, annyira szörnyen vaxos ez a cerka és ebben a 05 soft blonde árnyalatban semmi színe nincs. Komolyan! Miért tartogattam ezt eddig? Csak úgy tudtam tegnap használni, hogy felvaxoltam vele a szemöldökön és utána porral beszíneztem, kiegészítettem...a cerka által kitépett szálak helyét is. A Max Factor szemöldök ceruza egy álom, inkább legyen az az egyetlen ilyen darabom, de ennek mennie kell!
Clean and Clear Deep action cream wash: egy másik pocsék darab. Nem én vettem, hanem kaptam. Azt írja, hogy a nagyon tiszta bőrért....tökre nem. A sminkem max. 60%-át hozta le esténként, még jó, hogy két körben tisztítok, mert tök sminkes maradt volna a fejem. Ráadásul, valamiért mentolos volt, lehet csak úgy éreztem, de valmiért nagyon hűsített. Nem vagyok egy INCI-királynő, nem is leszek az soha, de ennek a második összetevője az alkohol, ami szárít, így ezt senkinek nem ajánlom. Soha többet nem veszek ilyet, soha!!!

Müller saját márkás beautyblender hasonmás: ezt sem értem miért tartogattam már, nem tudom mióta. Borzasztóan kemény és nem felviszi, hanem foltokban letépi a felvitt alapozót az arcról, nem is lehet vele eloszlatni semmit. Teljesen haszontalan cucc, még nailarthoz sem tudom elképzelni, mert annyira idegesít, inkább kidobom.
Alverde Calendula Lippen Balsam: alapból szeretem az Alverde arcápolási cuccait, mert sok növényi összetevőt tartalmaznak. Ez az ajakbalzsam rossz: nem szívódik be, hanem ül az ajkakon, nem ápol, hanem egy vaxos, zsíros réteget hagy, ami egy idő után darabos is lesz. Fúj. Kidobom.
Yves Rocher Arnica kézkrém: ezt biztosan újra fogom venni ősszel. Nagyon finom friss, virágos, könnyed illata van.  De közben meg nem egy könnyű, hanem egy nagyon ápoló, nagyon hidratáló krém, ami viszonylag lassan szívódik be, nem hagy maga után filmet, a széltől, hidegtől kiszáradt kezekre szuper, nyáron viszont nekem sok. Pont jó, hogy most fogyott el.

Biobaza Napozás utáni testápoló joghurt: annyira, de annyira, de annyira imádom, IMÁDOM ezt a cuccot. A legkedvesebb testápolóm ever. Naptej illatú, már ezzel megvett. Nekem alapból normál bőröm van, de a távfűtés elég rendesen kibabrált velem, így most muszáj testápolót használnom minden nap. A dehidratáltság miatt nagy felhasználója lettem a testápolóknak, ami számomra egy teljesen új jelenség, néhány hetente elfogy egy flakon és eddig még nem találtam olyat, ami hiányozna vagy azt mondtam volna, hogy ezt újra veszem. Kivéve ezt a Biobaza cuccot. Hihetetlenül könnyű állaga van, pillanatok alatt beszívódik és puha, hidratált bőrt hagy maga után. Tényleg nem vagyok egy INCI-királynő, de parabén, parfüm és színezékmentes és olyan jóságok vannak benne, mint a shea vaj, aloe és zöld tea kivonat, oliva olaj...A legjobb testápoló, amit valaha használtam.

Aok Finom tengeri homok-mandulakorpa fehér teával: ez egy por, amit vízzel kell összekeverni. A víz mennyiségétől függ, hogy bőrradír vagy maszk lesz e belőle. Én, amíg  több volt a tasakban maszkként használtam, nagyon jól tisztít és segít az egységes bőrtónust elérni. Mióta fogyóban van, azóta radírként használom, az elhalt hámsejtek nagy ellensége. Nagyon jól előkészíti a bőrt egy tápláló maszkra. Ezt is újra fogom venni, nagyon szeretem, hogy több módon használható.