2016. szeptember 27., kedd

Love at first try

Arctisztítás témakörben én, személy szerint, a felszínen olajos, de alapból nagyon vízhiányos bőröm miatt nem szeretek reggelente a konjak szivacson kívül mást használni.  Minden még dehidratáltabbá teszi a bőröm, nem is szoktam kísérletezni semmivel sem.

 A csábításnak engedve, mégis egyik reggel próbáltam ki a Lirene fiziológiás-micellás arctisztító géljét először. És, rögtön szerelem lett. Finoman tisztított, frissített és puhának is éreztem a bőröm, nem feszült egy picit sem. Hihetetlenül friss illata van, éreztem ezt az illatot már máshol, de egyelőre nem tudom hova tenni, ezt a kicsit gyógynövényes, de tényleg nagyon, nagyon friss, harmatos illatot. Ez egy nem habzó gél, amit vattakorongra téve, vízzel hígítva, de víz nélkül is lehet használni. Óriási szerelem nálam a csomagolása, mert egy tökéletesen működő pumpás kiszerelést kapott. Reggel egy pumpányit használok, ami felébreszt. Este, sminklemosáshoz két pumpányi kerül az elektromos kis kütyümre, így szépen feloldja a sminket.

 Annyira gyengéden tisztít, hogy szemkörnyékre is kifejezetten ajánlom, nem irritálja ezt az érzékeny területet sem. 
Mindenki kedvéért és a magam okulásáért, átböngésztem a Krémmánia INCI listáját, ami alapján, ha lehet még szimpatikusabb ez a termék nekem. Az illatanyag az egyetlen "pirosbetűs", ami az összetevők közt az utolsó helyen szerepel, tehát tényleg nem egy agyonparfümözött termékről van szó.  Viszont van benne több, a hidratáltságot visszaadó komponens, gyulladáscsökkentő és antioxidáns is. Nem mellesleg, az ára is nagyon barátságos és könnyen elérhető, mert minden Rossmannban ott van :-) 

2016. szeptember 18., vasárnap

Milano haul

Sephora és Kiko. Másért is érdemes elmenni Milanoba, de ez a két név minden sminkrajongónak csábítást jelent. Eredetileg, nem terveztem semmit venni a Sephorában, mert a legelső (Barcelona) látogatásom csúfos kudarcba fulladt. Nem volt semmi, amit szerettem volna és szét volt trancsírozva minden, undorító volt az egész. A rossz emlékekre alapozva, arra számítottam, hogy bemegyek és kikullogok. Szerencsére, a milánói központi pályaudvaron található Sephora, szépséges, minden polc feltöltve, minden a helyén, semmibe nem volt belenyúlkálva, egyszóval éljen! Fontos megjegyezni, hogy ebbe az üzletbe csak vonatjeggyel lehet bejutni, mert az ellenőrzött részben van. A városban máshol is van Sephora egyébként. Milyen márkák voltak a Sephorában? Urban Decay, Chanel, Benefit, Marc Jacobs, Nars, ....ezekre emlékszem, Tarte nem volt, viszont a Sephora saját márkás cuccokból rengeteg.

Mit vettem?
NARS Orgasm-Laguna duó. Olyan szép! Teljesen odavagyok a pirosítókért, meg a rúzsokért, meg a szemfestékekért, jó kb. mindenért, ami smink, kivéve a szempillaspirál, meg a korrektor illetve a púderek sem hoznak lázba :-P Mindegy. Lényeg a lényeg, hogy egy igazi ikonikus darab lett az enyém. Mini méret, de még így is elég nagyok a panek egy normál pirosító ecset fejéhez, szóval abszolút kihasználható darab. Az Orgasm pirosító erősen hasonlít a Sleek Rose Gold pírjára, kivéve, hogy a NARS pinkesebb, csillogósabb és kevésbé pigmentált, mint a Sleek. Nincs őrült nagy különbség a kettő közt, színmintában vannak most a kezemen, van különbség, de nem óriási. A Laguna bronzer, nekem nem kontúrozós bronz szín, hanem egy kis napsütötte színt adó, hagyományos bronzosító.


Benefit The POREfessional Matte Rescue: mattító primer. Ez annyira jól működik, óriási meglepetésemre. Nagyon-nagyon jól mattít. Imádom!!!! A legjobb primer, amit valaha próbáltam és használtam. Biztosan újra fogom venni, ha elhasználtam. IMÁDOM!!!!!

Kiko: olyan jó, hogy a városban több helyen van Kiko üzlet, nem mondom, hogy mindenhol Kiko üzletbe lehet botlani, de majdnem. Én, legalább négyet-ötöt számoltam meg. Sajnos, nem volt akkora leértékelés, mint amikor a lányokkal Bécsben jártunk, de szerintem eleve nem túl gázosak a Kiko árai és eszméletlen jó minőségű, klassz cuccokat csinálnak. A water colour szemfestékből elhoztam a 219es árnyalatot, ami majdnem olyan, mint a Bécsben vásárolt 218, csak pinkesebb. :-) Illetve, mivel a Kiko ajakkontúr cerkák megváltoztatták az ilyen termékekről alkotott véleményemet, így ebből is jött egy velem. A Kiko ajakkontúrceruzái előtt valamilyen szinten feleslegesnek tartottam a szájcerkákat, de ezek annyira jól működnek, krémesek, puhák, száradás után elmozdíthatatlanok, tartósabbá teszik bármi kerül föléjük, precízen lehet formálni velük az ajak vonalát. Röviden: imádnivalóak és tökéletesek.


2016. szeptember 14., szerda

My other hobby is..

Azt hiszem, hogy még nem írtam arról mennyire szeretek utazni. Emlékszem, hogy már iskolás korom előtt elszomorodva nézegettem nővérem földrajz atlaszát, hogy milyen rossz, mert nincsenek fehér foltok a térképen. És, tényleg jaj nekem, elkéstem, már nincs felfedezésre váró táj a Földön!! Borzasztó volt erre rájönni 6-7 évesen :-D Mondhatom, hogy mióta az eszemet tudom, utazni akartam és mindent megnézni a saját szememmel. Nem tudok olyan hosszú listát írni, amire minden hely ráfér, ahová még szeretnék eljutni....

Imádom a FAPADOS REPÜLÉST!!!! IMÁDOM. THE BEST THING EVER. Volt olyan szerencsém, hogy eljutottam néhány helyre és majdnem mindig fapadossal repültem.
Tapasztaltok, ajánlások, mindenféle, ami eszembe jut elvágólag:
*Kutatások kimutatták, hogy az évi 1 vagy 2 nagyobb, hosszabb nyaralás helyett, a több kisebb sokkal pihentetőbb....Kifejezetten jó ezek szerint, az "egynapozás" pl. Milánóban. A Wizzair szinte egész évben 10ezer forint alatt (oda-vissza összesen ennyi) kínál repjegyeket a városba. 
Duomo Milánóban, szépséges.
*Ha, te is olyan vagy, mint én, hogy mindenhova és bárhova el akarsz jutni, akkor az olcsó jegyhez igazítsd a szabidat, a kedvedet, a kíváncsiságodat. Ha, van 8ezerért oda-vissza jegy pl. Koppenhágába, miért ne mennél el? :-)
*Szerintem, a fapados is ugyanazt az Airbus gépet üzemelteti, mint pl. az Air France. A biztonsági előírások vannak olyan szigorúak, hogy ezeken nem lehet spórolni. Egészen pontosan, úgy értem, hogy a fapados is kb. olyan valószínűséggel zuhan le, mint a másik. A repülés biztonságos.:-) De, indulás előtt ne olvasgass erről szóló cikkeket. Egyáltalán ne.
*Köss utasbiztosítást. A drága Magyar Postán már napi 500 forintért adnak olyan biztosítást, ami az okmányok pótlását is fizeti.
*A fapados a földi kiszolgáláson spórol főleg. A beszálló kártya bemutatása után, mielőtt felszállnál a gépre, szutyi helyen fogsz várakozni, ha fapadossal utazol. Kigyalogolsz a géphez, nem busz visz ki hozzá. Nem kapsz kaját a repülőn.
Duomo: fel kell öltözni, se váll, se láb nem lóghat ki a ruha alól. 
*Ha, több napra utaznál, akkor repjegy foglalás előtt MUSZÁJ szállást nézni, hogy abban az időpontban van e valami olcsó és szuper szállás. Csak, akkor foglald le a repjegyet, ha a szállás megvan. Booking.com, szerintem.
*Ha, a szállás ok, akkor figyelembe kell venni a plusz szolgáltatásokat a repjegy foglalásnál. Wizzairnél a kis kézi poggyász ingyenes. Kis kézi poggyász: Reisenthel allrounder M méretű táskája például. BŐVEN belefér egy hosszúhétvége, nyáron 4 napnyi cucc is, bőven. Internetes, online check-in ingyenes! Ha, hosszabb a repülőút, akkor egy kisebb összegért érdemes ülést választani, hogy ne a középső széken kelljen 4 órát nyomorogni. Egy rövidebb útnál ki lehet bírni, szerintem, bárhol ülsz, de ez tényleg egyénenként más. 
Ide szeretnék költözni!
*Ott spórolj, ahol nem jár személy szerint neked lemondással. Én, bevallom, hogy a taxira nagyon sajnálom a pénzt, én kizárólag tömegközlekedni vagyok hajlandó. Inkább a Sephorában költöm el azokat az ezreseket. De, ha neked kell a közérzetedhez, akkor taxizz. 
*NE LEGYÉL KÖCSÖG!!! Ezt, a legkomolyabban mondom. Ne akarj felszállni a megengedettnél nagyobb táskával. Tedd külön a folyadékokat, igen, a szájfény és mindenféle gél is folyadék. A 100 ml az 100 ml, rá van írva a cuccra. Az egy táska az EGY darab táskát takar, a nagytáska, meg a kicsi táska, amiben az irataid vannak, az NEM egy táska, hanem kettő darab táska. Ne a reptéren kezd el átpakolni a táskát, hogy mégis beleférjen a méretbe, meg ne a reptéren kezd el kiválogatni a folyadékokat. Tényleg, ne legyél köcsög! Te sem szereted, ha az előtted álló előtted kezd el pakolászni. És, tényleg nem szeretnél pluszt fizetni a túlméretes táskáért.
*Poggyásznak, kifejezetten ajánlom a puhafalú bőröndöket, táskákat. 
*Ne hagyd otthon a beszállókártyát, meg az igazolványt. Nézd meg indulás előtt, hogy tényleg nálad vannak e. Érdemes kettő példányban kinyomtatni a beszállókártyákat, az egyik példány legyen a kezed közelében, a másik mehet a táska aljára.
*Az Unión belül majdnem teljesen felesleges kettő órával az indulás előtt kint lenni a reptéren, kapuzárás előtt egy órával bőven elég. Kivéve, ha olyan reptérről indulsz, amelyikről elterjedt, hogy a földi személyzet bénácska, jellemzően déli (olasz) repterek ilyenek, a Liszt Ferenc reptér nem ilyen. :-) 
*Legyen nálad: rágó, cukorka, kézfertőtlenítő, füles, papírzsepi, nedves törlőkendő, apró (cent, forint), mini parfüm, mini izzadásgátló, hányósoknak gyógyszer, allergiásoknak gyógyszer, hajgumi, mini sminkkészlet, ha sminkelsz, mini körömreszelő (ez nagyon fontos, mert kifejezetten idegesítő, ha letörik a köröm), útikönyv.
Mangó és citrom fagyika :-) Ott csak fagyinak hívják, nem olasz fagyinak :-D 
*Költőpénz tervezésekor vedd figyelembe, hogy vannak nem szeretem, de kötelező kiadások, ilyen a reptéri transzfer és a helyi közlekedésre fordítandó összeg is.
*Készülj fel rá, emlékeztesd magadat, főleg, ha először repülsz, hogy a felszállás nem egy fizikailag  kellemes dolog. Én, kifejezetten utálom, ahogy belepasszírozódom az ülésbe, meg fel és le és fel és le liftezünk az utazási magasság eléréséig. Jó, tart 10 percig, de az a 10 perc...:-(
*Leszállás után, nézz körül a reptéren, hátha van használható turista térkép. 
Reptéren szereztem.
*Városban járva: ha van lehetőség pisilni, mindig menj el!!! :-) Ha, tetszik valami, akkor ott és akkor vedd meg, mert NEM fogsz érte visszamenni!!!! Szerintem, nem érdemes percről percre megtervezni a városban-akárhol kószálást, de 3-4 olyan látnivalót érdemes kijelölni, amit feltétlenül meg akarsz nézni :-) Iszonyatosan felszabadító érzés térkép nélkül felfedezni egy várost!
Érezd jól magad!!! :-)
Érezd jól magad, annyira mint ő :-D

2016. szeptember 3., szombat

In with the new, out with the old

Muszáj néha-néha új sminkcuccokkal frissíteni a készletet, mert ahogy változnak a trendek, úgy én is változom. Más tetszik, változik az ízlésem stb. Meg, ki bírna ellenállni mindennek? Én NEM!! 

Szeptemberben, szülihónap! debütált két olyan MAC kollekció, amiért meg voltam halva az előzetes pr anyagok alapján. 

Az It's a strike! első ránézésre kicsit unalmas, de igazából hihetetlenül jól átgondolt, abszolút, a szó legjobb értelmében divatos darabokból álló kollekció. Gyönyörű, gazdag és meleg színek!!! Szerencsére, a Marsala árnyalatot senki nem felejtette el, így tobzódhatunk ebben a csodálatos barnás-vöröses árnyalatban a hidegebb évszakokban is. Beleszerettem a Bowl me over színébe, ráadásul a Riri Woo miatt imádott retro matte formulában készült, így nem volt kérdés, hogy az It's a strike! kollekcióból elsőként ezt a rúzst veszem meg.

 Formulája egyedülálló. Nem mondanám kiemelkedően hidratálónak, de egy matt rúzstól ezt nem is várom el. Szépen megszárad, száradás után nem csúszik, majdnem teljesen érintésálló. Sötét színe miatt, vagy egy hasonló színű ajakcerka vagy egy ecset kell a felviteléhez, esetleg mindkettő. Tuti, ami tuti. Nem nagyon tudok mást mondani egy rúzsról, csak azt, hogy szép a színe, jó az illata, nem szárít nagyon, elég tartós. Ajánlom.
Az It's a strike! kollekció minden MAC üzletbe kikerült szeptember elsején. 
A MAC Star Trek kollekciója, ami a sorozat képernyőre kerülésének 50. évfordulóját ünnepli, csak a Westendben található üzletben kapható. Az It's a strike! nekem nagyon bejött, tudtam volna még választani a kollekció darabjai közül. Mivel, őrült Star Trek fan vagyok, minden sorozat, minden részét és az összes mozifilmet is többször láttam, nem volt kérdés, hogy minimum megtekintem, hogy mit sikerült összehozni. És, ha tetszik valami, akkor tutira megveszem. 




Végül, élőben és magamon nagyon tetszett a Strange new world nevű cucc. A MAC, ezt a formulát "trip the light fantastic powder" névre keresztelte, ami egy nagyon finoman őrölt, száraz tapintású, glittert nem tartalmazó, építhető, selymes fényű, por állagú multifunkciós terméket takar. Ma szemhéjra és arcra is használtam, egy finom rétegben barackos highlighter, építve viszont egy gyönyörű barackos pirosító. IMÁDOM!!!
Ezt is ajánlom :-) 
nem napfényben készült színminták
napfényes színminták, itt látszik a Strange new Worlds eszméletlen szép fénye és nincs glitter
Nem szeretném, ha megint elszabadulna a sminkkollekcióm mérete, így hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy, ha valami jön, akkor legalább annyi megy is. Így, megint szelektálnom kellett :-) Ment a Lancome szépséges folyékony rúzsa, aminek furi szaga lett sajnos. Imádtam, a legkedvencebb narancsos rúzsom volt, de muszáj kidobnom. Ment egy Essence égetett pirosító is, amit nem is értem miért tartogattam eddig, mert iszonyatosan foltos, még hosszas satírozás után is. És búcsút mondtam a NYC Sunny bronzerének is. Régóta megvan,  majdnem teljesen el is használtam, még mindig nagyon szeretem, de a csomagolás olyan szinten megadta magát (szétesett egész pontosan), hogy már vállalhatatlan. Ezt, biztosan újra fogom venni, Glamour-napi Mülleres listám legelső helyén van.
Szia, hello!