2017. szeptember 21., csütörtök

Traveljunkie: Egypt

Nem terveztem ilyen hosszú szünetet tartani, de ahogy írtam, untam a drogériás kínálatot, nem voltam inspirálva és nem mellékesen utaztam, amit nagyon imádtam.
Egyiptomban, Hurghadaban jártam, életemben először igénybe vettem utazási iroda segítségét és meg kell mondanom, hogy hihetetlenül örültem neki és 100%ig meg voltam velük elégedve. Az AnubisTravel szolgáltatásaira fizettem be. Gördülékenyen ment minden, az idegenvezetőnk teljes körű tájékoztatást adott és útbaigazított bennünket és a hotelt is, utána már csak élvezni kellett a Vörös-tenger csodálatos vizét. 
Nem vagyok egy félős gyerek, de Egyiptomba nem mentem volna egyéni szervezéssel, visszatekintve is jól döntöttem. 



Terrorveszélyről. Egyetlen egyszer sem féltem. Egyiptom a turistákból él és mindent megtesznek azért, hogy ne öljék őket halomra. A szállodákat hatalmas kerítések veszik körül és a kapuikat gépfegyveres őrök védik, minden gépjárművet bombakeresővel átvizsgálnak mielőtt behajthatna a hotel területére. Csak detektoros kapun lehet belépni, miután leszálltál a buszról. A reptéren, kifelé is nagyjából 5-6 ellenőrző pont van, így tényleg 3 órával indulás előtt kint kell lenni. Nekünk a bejárattól a felszállásig 2 óra 40 percbe telt az út, így éppen csak egy üveg ásványvizet tudtam venni és már rohanni kellett a check inhez. 
Ezt félretéve, mert tényleg nem volt zavaró, nem volt nyomasztó, sőt nekem inkább biztonság érzetet adott, imádtam Egyiptomot. Már a második nap azt mondtam, hogy ide én vissza akarok, vissza fogok jönni. Gyönyörű. A tenger egyszerűen mesés. Hihetetlenül vendégszeretőek a helyiek. Olcsóság van, de muszáj alkudni, így a minimális angol vagy német tudás kötelező. Pofátlanul az első ajánlatra  az ár harmadát kell mondani, innen lehet továbblépni. Tök furcsa, de tényleg bele lehet jönni :-) Én nem találkoztam nagyon agresszív árussal, de ha lett is volna a helyi idegenvezetőnk pillanatok alatt lerendezte őket. :-)
Ami kiemelten fontos: A vizes dolgokat be kell tartani, fogmosás, arcmosás csak ásványvízzel, inni is csak ásványvizet, ez eleinte furcsa, de 3. napon már természetes.
A Boratalco a legjobb utazós mini, nem irritálja az érzékeny bőrt. Egyiptomba -de egyébként sem hülyeség- kötelező az antibakteriális kézfertőtlenítő.
 Ha mégis baj van, akkor helyi bajra helyi gyógyszer. Biztosítás nélkül nem szabad elindulni. Mondjuk, én eleve nem értem, hogy ki és milyen indíttatásból indul el, mer elindulni külföldre biztosítás nélkül...én még Eu-n belülre sem. Egy hétre pár ezer forintnál többe nem kerül a biztosítás, és annak örülünk ha nem használjuk, de ha meg kell, akkor azt a 3-4ezer forintot bőven megérte. Ha más nem, lesz miből eltemetni a családnak azt a pár húscafatot, amit egy repülőgép szerencsétlenség után találnak belőled :-P #sorrynotsorry

Sminket természetesen vittem, mert én így érzem jól magam, de minimálban toltam. A Missha SPF42 Perfect cover bbkrém jött velem, mert már csak a fényvédelem miatt is kentem állandóan, több rétegben. Az Essence nem tudom, hogy hívják már pontosan, mert lekopott a felirat teljesen, de jumbo eyeshadow stick szerűség 06 she's got the mauve árnyalatban, szuper cucc, többször utaztunk együtt. Tartós, magában is jól néz ki, de alapnak is szuper. A Rimmel Wonderfull vízálló spirálja is a társam volt, de erről csak annyit, hogy nem szerettem, nem folyt le, de nem csinál szép pillákat, lecserélem, nem ajánlom. Jött velem egy ezer éves Manhattan krémes pirosító, Apricot árnyalatban, szeretem, mert barnás (a neve ellenére) ezért minden sminkhez jó, de mivel tényleg ezer éves, így ez is repül a kukába. Szemfesték paletta, a legyen valamilyen választék, de ne sajnáljam nagyon, ha összetörik vagy elveszik elv mentén a Catrice egyik trendkiadásos palettája volt. Nagyon szerettem használni, puhák és pigmentáltak a színek, ráadásul a sötét szín tusvonal helyett is szuper volt, szóval ha valaki belefutna ebbe a palettába, nyugodtan vegye meg, megéri az árát. 

Régi, bevált kedvencek, kivéve a spirált, a spirált utáltam.

Fényvédelem: Az Uriage Bariésun MAT fluide SPF 50+ krémet vittem, mert ez volt itthon, még nyáron vettem, elsősorban arcra, a Krémesenszép Odil ajánlására. Hát, hm. Arcra nem szerettem, smink alá meg főleg nem. Egyiptomban kiderült, hogy testen sem szeretjük egymást. Szuper vízálló volt, de kipattogtam tőle. :-( A Vichy idéal soleil SPF 30 viszont bejött, ugyanúgy vízálló volt, de jobb az illata, könnyebb felkenni, nem pattogtam ki tőle, így jövő nyáron kipróbálom az arcra való krémet is és remélem beválik. Naponta négyszer, ötször kentem fel újra és újra a fényvédőt, bár az idő nagy részét a vízben töltöttem, életemben nem voltam még ennyire barna mint most. A fényvédőnek tudom be, hogy nem sültem pecsenyekacsára, nem égtem le, mint az útitársaim, akik már az első napon érett paradicsomokra hasonlítottak. Vagy napszúrást kaptak, mint a luxori kirándulásra fényvédő és kalap nélkül induló versenyző...



Igazából még holnap reggelig tudnék itt ülni és mesélni, hogy milyen más világ Egyiptom. The weirdest thing ever....A naplemente teljesen más, mint Európában. Este hatkor tök sötét van, mert olyan 17:38 és 17:45 között lemegy a Nap. 5 perc alatt. Hihetetlen. Nincs nyári és téli időszámítás, mert minek. Az üzletek este addig vannak nyitva, amíg van vevő, ha éjfélig, hát éjfélig. Mindenki az utcán van sötétedés után. Éjszaka sincs hideg, bár állítólag télen hideg van éjjel...nehezen tudom elképzelni. :-) Más az afrikai, sivatagi meleg, mint az itthoni. Luxorba az idegenvezető szerint is télen kell menni, mert most 45-50 fok volt. És nem fújt a szél. Életemben nem éreztem ilyen meleget. A helyi egyiptomi idegenvezető elég jól beszélt magyarul, ő személy szerint nekem kicsit sok volt, de a történelmi és tárgyi tudása kiemelkedő volt, így nem bántam meg, hogy a fakultatív programnál is az AnubisTravel ajánlatát választottam, nem pedig egy helyben kínált valamivel olcsóbb lehetőséget. A jövőben is el fogok menni saját szervezésű utakra, de itt úgy éreztem, hogy minden a helyén van és fennakadások nélkül megy, ami nem jöhetett volna létre az utazási iroda nélkül. Meg voltam elégedve na! Az első Európán kívüli utamat, teljes sikernek könyvelem el. Az utazás a legjobb dolog a Földön. xxoo