2017. március 26., vasárnap

Packing

Amennyire szeretek utazni (nagyon), legalább annyira utálok pakolni (nagyon). Számomra alig van rosszabb dolog a pakolásnál. Leginkább a pipere cuccokkal szenvedtem rengeteget, de azt hiszem, hogy kezdek ebből kigyógyulni. Tapasztalatok, tanácsok tőlem, nektek. 
Itt jöjjön az a rész, ami csak nekem fontos...
Életem egyik legjobb, legátgondoltabb és leghasznosabb ajándéka volt a Never stop Dreaming feliratú kis vízálló alkalmatosság. Muszáj leírnom, hogy a Never stop Dreaming felirat már akkor a szívembe talált, mert akkor még csak álmodoztam, hogy úgy élhetek majd, ahogy most...És akitől kaptam, tudta ezt. #aszívem #köszibaba Azt jelentette akkor, hogy ne adjam fel és kitartás. Nem adtam fel és ITT vagyok, megérkeztem! És azt is jelenti, hogy sosem késő az álmaidért küzdeni és mindig van remény...Szóval, igen, imádom ezt a kis cuccot, Lisszabonba már együtt utaztunk és tökéletes volt. :-)
Nem fontos rész vége...
A nem átlátszó, kivehető részbe teszem a szilárd halmazállapotú kötelező darabokat. Fogkefe, fogselyem, papírzsepi, vattakorong, füldugó, kis tükör, körömreszelő. Ezek, azoknak is kötelező darabok, akik nem sminkelnek. Füldugó: lehet, hogy éjszaka szembesülsz azzal, hogy zajos a szállásod. Muszáj aludnod egy kicsit, akkor is ha nyaralsz!! Fogselyem, körömreszelő: hihetetlenül idegesítő, ha letörik a köröm, vagy vmi beszorul a fogaid közé, kis helyen elférnek, kellenek. Fésű, üres kontaktlencse tartó, szemüveg. 

Sminkelőknek: ecsetek és szemfesték, púder, szilárd halmazállapotú cuccok!
MUA: Glamour Days paletta a legjobb társam utazásaim során

Hihetetlen, hogy nálunk még mennyi embernek gondot jelent, hogy mit jelent a szilárd halmazállapot. Rúzs, szájfény, ajakápoló...nem szilárd halmazállapotú, hanem zselének számít. Szempillaspirál, szemceruza, szemöldökceruza...nem szilárd halmazállapotú, hanem zselének számít.
HÓNALJSTIFT!!!!! ...nem szilárd halmazállapotú, hanem zselének számít. Fújós cuccok is folyadékok!!!
Amikor, ezt sikerült tisztázni, akkor jöhetnek a folyékony(nak számító) cuccok az átlátszó rekeszbe.  Maximum 1000 ml lötyi jöhet, mehet veled. Maximum 100 ml űrtartalmú tégelyben, palackban, üvegben. Ha, nincs tele, akkor is a teljes űrtartalom számít, tehát nem vihetsz 100 ml cuccot egy fél literes palackban! Átlátszó, újra zárható tartóban kell lennie a lötyiknek a reptéri biztonsági ellenőrzés során. Az a legjobb, ha kiveszed és külön teszed a tálcára.
(ezek a korlátozások természetesen csak repülésre és kabinba vitt csomagokra igazak) 
nem kell folyékony körömlakk lemosó, ez a kisebb kiszerelés is túl nagy (120 ml) és teljesen felesleges
Amiért nem kell külön köröket futni, az a fogkrém, az arckrémek és az izzadásgátló, ezek nem érik el a 100 ml-t általában. Parfümből a 100 ml kifejezetten nagynak számít, legtöbb parfüm 30-50 ml, arckrém 25-50 ml, tehát ezekért nem kell izgulni. 
Viszont, jöhetnek a minták, ezekkel helyet és súlyt spórolsz. És inkább műanyag, mint üveg, súly és biztonsági szempontok alapján is inkább ezt ajánlom.

Samponból, balzsamból is elég a minta szerintem, mert nagy valószínűség szerint nem fogsz minden nap hajat mosni, tapasztalataim szerint elég egy minta egy hétre. Tengerparti nyaraláshoz is bőven elég egy utazós kiszerelésű, kb. 50 ml sampon, balzsam. Fényvédőt meg a legjobb helyben venni, ha többen mentek, akkor egy hét alatt bőven elfogy egy teljes kiszerelésű, ezt nem érdemes itthonról cipelni, főleg úgy, hogy a 250 ml-es cucc csak feladott poggyászban mehet ki!
Tusfürdő: 50 ml utazós kiszerelés elég egy hétre.
Körömlakk lemosót teljesen felesleges vinni, sokkal jobb a lemosó párna. Körömlakkból is bőven elég egy multifunkciós alap és fedőlakk és valami gyorsan száradó, semleges szín. Lehet, hogy valaki nyaraláskor is minden nap új manit csinál, de én még nem találkoztam ilyen emberrel. 

Sminkkelőknek: Műanyag flakonos, fényvédős bbkrém. Applikátoros korrektor. Folyékony rúzs. Folyékony rúzs helyett, bármilyen ceruza formájú rúzs. Az éppen használt szempillaspirál. Krémes pirosító. Szemhéj alapnak: bármi, ami ceruza formájú. Ecsetek: pufi ecset, lapos építő ecset, ferde ecset, pirosító ecset, púder pufni. Én, nyaralás alatt is sminkelek és nemcsak szempillaspirál meg szájfény szinten. Viszont én sem szöszölök vele fél órát, főleg olyan cuccokat viszek és használok, amik már jól beváltak, kézzel is könnyű velük dolgozni.
Én velük utazom...

Catrice folyékony rúzs helyett alternatívák :-) 
Egyéb jó tanácsok: Légyszíves ne vigyél hajszárítót, mert a legszutyibb szálláson is valszeg van működő, ezen kívül, rohadt nagy és nehéz, csomó helyen nem is lehet az itthonit használni. 
Türcsi, ágynemű sem kell, csak, ha kifejezetten írja a szállás honlapja, hogy nem biztosítanak, egyébként lesz, nyugi!
Műanyag poncsó, kétszáz forint, elfér kis helyen és inkább legyen, minthogy helyben kelljen megvenni a 267. esernyődet...
És...Érezd jól magad!! :-) 
Women' secret ....I'm ready to go again!!!

2017. március 19., vasárnap

The worst

Az, e heti nem pozitív trendet folytatva jöjjön néhány olyan ajakra való termék, amit kifejezetten utálok. Nem a márkát fogom fikázni, mert a NYX és a Colourpop is gyárt szuper termékeket. Ezek viszont nem jöttek össze...

Colourpop Ultra matte lip: matt folyékony rúzs. Nagyon klassz, hogy pici az applikátor, mert precízen lehet vele amatőr plasztikai sebészkedni, ajkat feltölteni. Hamar szárad. Tartós. Viszont... Borzasztóan szárít. Tartós ugyan, de evés közben megadja magát, főleg, ha valamilyen olajosabb étellel birkózol, akár egy jó olivás-citromos öntetes salival. Ilyenkor csúnyán kopik és nem lehet javítani, hanem teljesen le kell törölni és újra fel kell vinni, mert a javítgatástól, egy új rétegtől darabos és ragacsos lesz. 
Be kell mutatnom, hogy mennyire oxidálódik. A tubusban a NYX Budapest sokkal, de sokkal sötétebb, mint bármelyik Colourpop Ultra matte lip cuccom, viszont mintában meg alig van eltérés, sőt a Budapest világosabb egy fél árnyalattal...???
Colourpop Ultra matte lip az első kettő vonal, a 3. a NYX Budapest minta...
Iszonyatosan oxidálódik, legalább 3 árnyalattal lesz sötétebb az ajkakon, mint a csomagolásban. Lehetetlen kiválasztani, hogy melyik szín lesz elég világos. Vagy nem világos, de olyan, amilyet tényleg szerettél volna. Röviden: nem köszike.

NYX Intense butter gloss: Cuki süti illata van. Kellemes applikátor. Az IBLG24 Chocolate Apple színben gyönyörű. Fényes. Intenzív színű. Nem szárít, sőt kifejezetten ápoló hatásúnak érzem. 
Viszont...Hihetetlen, hogy egyszerűen egyetlen egy másodpercig sem akar a helyén maradni. Mindenhova elmászik. Mindenhol ott van, mindenhol nyomot hagy. Egyszerűen borzalmas, hogy tényleg folyamatosan igazgatni kell. Borzasztó. És elmászik az ajak vonalától is. Bleeds, erre nem tudom mi a helyes magyar kifejezés, de ez az a jelenség, amikor az ajak körüli picurka vonalakba felkúszik a cucc, mintha hajszál erekben vérzés lenne az ajkaid körül. Nekem, ezt egyetlen egy ajakra való termék se csinálja, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan tükörrel a kezedben mászkálj! Röviden: nem köszike.

Hogy valami jó is legyen a végén. A NYX Soft Matte lip cream szuper jó, intenzív színű, ápoló hatású, matt és kifejezetten kellemes viselni. Tényleg sikerült a folyékony rúzs pigmentáltságát és a szájfény könnyen kezelhetőségét kombinálni. Kifejezetten ajánlom, ráadásul a "mi" színünk, a Budapest, valami egészen fenségesen gyönyörűre sikeredett. Colourpop Lippie stix: formulájuk kifejezetten kellemes, nagyon jó a kialakításuk, rengeteg színben.
NYX Chocolate apple, Colourpop Stingraye, Colourpop Tulle, NYX Budapest

2017. március 14., kedd

#nailbloggershitstorm

Nem tudom miért, de nálam most nem túl pozitív kicsengésű postok jönnek. Nem tudom miért...tavaszi fáradság? hisztis tejszínhab van az agyam helyén? .... Ki tudja? Én nem! Mindegy is. Az elkövetkezendők még bennem maradtak ezek után, de hagy jöjjön, mert ez az én blogom és nem fogok senkinek sem magyarázkodni. Ha valaki megsértődik, hát lelke rajta, akinek nem inge, az ne, ugye, de ha megszólítva érzi magát, az szintén nem az én bajom....
A körmös blogok!
Annyira, de annyira szerettem régen őket. És annyira, de annyira unom, sőt UNOM mindet. Mindegyik ugyanazt a pár, egycsilliárd per bottle márkát nyomatja, miért? Mindegyik blogon, állandóan két hetente ilyen limitált, olyan együttműködés. HÁT KI TUDJA EZT KÖVETNI?!
Egy hétköznapi felhasználó így hogy?
Hitelesnek tekintsem, amikor rajtad van a lakk max. 30 percig? És utána elő sem veszed? Én sem tesztelem a tartósságot, mert max. kettő napot van fent bármelyik mani, de 30 perc után hogy? 
A legnagyobb hisztim meg, hogy minden lakk agyon van fénykezelve, világítva, így makró, úgy képszerkesztő.....ez így hogy színhelyes? Mikor néz ki úgy egy lakk élőben, ahogy a szétszerkesztett képeken? MIKOR???? 
Lássunk erre egy! példát. És, így még az egyetlen "szolgáltató jellege" is ugrik a körmös blogoknak, mert akkor ezek szerint, nem lehet ezek alapján vásárolni? Muszáj élőben is látni a kiszemelt lakkot?


Reality:

Komolyan, olyan hálás lennék, ha körömápolási tanácsokat kapnék. Mit? Hogyan? Ötleteket, hogyan használjam a már meglévő készletemet? Színpárosítások. Körömreszelési tippek. Vagy vágjam inkább? Vagy rágjam netán? Egyszerű tippek, trükkök. Hogyan tudom még gyorsabban megszárítani a lakkozást? stb. stb.
Ezer kérdésem lenne, de kénytelen vagyok sokcsilliárdszor megnézni (nem nézni) milyen lakkot nem veszek meg. Nekem mostanában köröm témában, bőven elég pár insta feed és köszi, szevasz.

2017. március 5., vasárnap

Yves Rocher haul

Igazából nagyon szerettem volna, ha az őszi G-napokon felhalmozott készlet az áprilisi, tavaszi G-napokig kitart. De nagyjából egy hónapja már biztos volt, hogy ez nem jött össze. Túlságosan szeretek a fürdőben ücsörögni a tusi mennyiséghez képest. Ez volt a legelső bukó... Ráadásul, szeretem egy kicsit fancybb bitchben tolni, így nem elégszem meg azzal, hogy beugrom a dm-be a szivárványos, egyszarvús tusiért. Nagyon szárítja a bőrömet a Balea sajnos. Így nagyon örültem, amikor a Yves Rocher legújabb, március végéig érvényes törzsvásárlói ajánlatával beszerezhettem közel másfél liter minőségibb tusfürdőt. 

Imádom az Yves Rocher  vonalát. A legnagyobb szerelmem a mandula-narancsvirág kompozíció, ami aromás és meleg, nyugtató és relaxáló illat. Esténként használva teljesen lelazít a napi feszültségről. Yves Rocher Almond-orange blossom for the win. 
Aztán itt van a citrom-bazsalikom párosítása az Yves Rocher Lemon Basil illatában, ami meg a reggeli ébresztő zuhanynál jön jól. A citrom frissessége megbolondítva a bazsalikom fűszerességével. Ezt, én tényleg reggelente vagy az esti buli, kiruccanás előtt szoktam használni, mert kifejezetten felpörgetős illata van.
És a randi előtti érzékeket ébresztő illatból is hoztam el egyet, mert szeretek felkészülni minden helyzetre :-) Yves Rocher Tiare flower ylang-ylang.
Ezek voltak a muszáj, de pont jókor jött beszerzések. Elfogyott az ajakbalzsamom is, kifejezetten nagy rajongója vagyok a YR shea vajas cuccának. Nagyon szeretem a kiszerelését és szuper jó árban van. Jól hidratál, nem hagy filmet az ajkakon, hanem klasszul beszívódik. Igazán meg vagyok vele elégedve, többször újravettem.

Egy héten többször használok arcmaszkot, ahogy öregszik az ember tényleg muszáj és hasznos. Általában a tisztító és a hidratáló maszkokat szoktam váltogatni. Hidratáló hatásúaknál mostanában a Garnier textil maszkjai a nyerők nálam. Tisztító maszkot még keresek, így került kipróbálásra az Yves Rocher Pure System Pore Clearing mask. Ezt tisztítást ígért, illetve azt hogy csökkenti a zsírosodást és mattít. Ez teljesen így van, de nekem most nagyon vízhiányos a bőröm, így használat után eléggé kellemetlenül feszült az arcom. A tavaszi, nyári hónapokban viszont nagyon jó lesz, mert tényleg betartja, amit ígér.

A március végéig érvényes törzsvásárlói ajánlatban nemcsak a tusi akciót érdemes kihasználni. A tusi akció persze, abszolút must have, mert  ha 3 tusit veszel, akkor 2600 forint a 3 db  együtt, így darabonként a 400 ml-es tusi alig egy százassal kerül többe, mint a 200 ml -es kiszerelés.
Érdemes beruházni valamelyik Un Matin au Jardin illatba is, mert a szokásos 6200 forintos ár helyett most kevesebb, mint a feléért el lehet hozni. Én a Green Tea frissességére tettem most le a voksomat. Szeretem, hogy a zöld tea üdítő illata mögött ott bujkál a melegség is, ami a bőrön bontakozik csak ki.

Szeretem az Yves Rocher termékeit és most kifejezetten jót tett nekem ez a kis G-napok előtti vásárolgatás :-) 

Yves Rocher vásárlói ajándékok. Egy jó nagy neszi, ami tényleg jó nagy, én ebben szállítottam a tusikat meg a parfümöt és még maradt benne hely. Szerintem, cipőszállításra fogom használni. És mini parfümke, a So Elixir virágos és fűszeres, de kifinomult illat. Love!!